A Jupiter a Halak jelébe lép
A Jupiter a Halak jelébe lép
December 29-én, magyar idő szerint 05:10-kor a Jupiter bolygó a Vízöntő zodiákus jeléből átlép a Halak jelébe.
Az égbolton valójában nem változik a helyzete, jelenleg a Vízöntő csillagkép alatt jár és itt is marad még március végéig. Ha azonban a Napút körét papírra vetjük és felosztjuk 12 egyenlő körciklusra, akkor azt látjuk, hogy e csillagképről elnevezett körciklusból a következőbe, a Halakba kerül.
Olyan ez, mint amikor levetünk egy ruhát és egy másik stílusú öltözéket veszünk fel. Az ember, aki öltözik, nem változik, ugyanaz marad (lásd: a csillagképi üzenet, vagyis a fényüzenet, ami a meghatározó, ugyanaz marad, illetve a bolygó is ugyanazt a teremtő elvet képviseli), ám a külső látvány és a ruha funkciója egészen más lesz – most például olyan, mintha az ezüstösen csillogó ünnepi öltözéket szőrös-puha otthonka-köntösre cserélnénk. A Halak időszaka ugyanis erősen szól arról, hogy egy folyamat véget ért és itt az idő befelé figyelve, elvonulva azt összegezni, megpihenni, feltöltődni, erőt gyűjteni a következő körre!
Vagyis továbbra is annak van ideje, hogy tiszta tudás, tiszta igazság áramoljon, rendelkezésünkre áll a tiszta bölcsesség, a valós válaszok, a hiteles forrás, melyekből meríthetünk és mi magunk is őszintén, a tiszta információt tudjuk áramoltatni. Tisztulnak a hitrendszereink, megtisztíthatóak a világról és az emberi működésről alkotott nézeteink, felszabadulhatunk az igazságtalanságok alól! (Jupiter a Vízöntő csillagképben). Ez a folyamat eltart még márciusig, érdemes kihasználni! Érdemes tenni érte, tisztázni, dolgozni magunkon, tisztítani, oldani, feloldani, megoldani. Fontos hozzátennem, hogy mindezek nem maguktól adódó történések, hiszen a földi életben az számít, hogy milyen mértékben döntünk és teremtünk egóból (abból a részünkből, amellyel azonosultunk) és milyen mértékben a szívünk igazi, tiszta hívása szerint. Ez utóbbihoz bátorság és tudatosság kell, letenni sok félelmet, idegen rezgés, hitrendszert. Választhatjuk az őszintétlenséget is, de ez nem fog felemelni. Ha azonban a fent leírtak szerint tisztázunk, tisztítunk, oldunk és szabadulunk, ha a szív igazsága szerint élünk, akkor a hamarosan bekövetkező kiemelkedési pontoknál ki fogunk tudni lépni és nem maradunk benn ugyanabban az ördögi körben!
Érdemes ezért most végiggondolni, hol és miben szenvedtünk el eddig igazságtalanságokat, hol hazudtunk önmagunknak, vagy másoknak, a szívünk igaza ellenében, hol és mikor nem követtük azt, amit valójában a szívünk súg, milyen működéseket nem értünk még, stb. Most lehetőség van egy nagy sorskörből kilépni, végérvényesen! Ehhez tudni érdemes, hogy nincs rajtunk kívül álló teremtő erő, azt a helyzetet, amiben voltunk, magunk teremtettük és magunk is tudjuk megszüntetni!
A Jupiter a Szeretet Bölcsessége, ugyanakkor a hit, a bizalom, a lélek tiszta igazsága is. Megtörténhet a megbocsátás, önmagunknak és másoknak is. Ehhez a hithez és bizalomhoz tudunk most visszatalálni. Ha pedig a tisztítás lehetőségeit felhasználjuk és a tiszta információáramlást működtetjük, szeretetteljesen, önzetlenül, feltétlen szeretettel és együttérzéssel, akkor bizonyos dolgokban azonnal tapasztalva a megkönnyebbülést, vagy az eredményeket, már más útra lépünk, az igazi nagy kiemelkedés pedig, ami 2023 áprilisától vár ránk, már igazi csodákat fog hozni! Ekkortól fogjuk tudni elhagyni végleg a Jupiter által leírt sorskört.
Érdemes visszagondolni arra az időszakra, ami 2010. januárjától 2011 januárjáig tartott, mert az ott már megtapasztalt minőségek térhetnek vissza, illetve ismétllődhetnek meg magasabb szinten. Az azóta eltelt sorskör összegzése kezdődik meg most, december 29-én.
A Halak jelébe lépő Jupiter mostantól uralmi helyzetbe kerül, egyben a Neptunusz, a mély és tiszta lelkiség és érzések bolygójának uralma alá is. Az igazság eddig értelmi kérdés volt – most azonban mélyen érzelmi kérdéssé válik. Bármilyen helyzetben most az érzéseink, érzékelésünk mutatják az igazat, a valóságot (már amennyiben megtisztítottuk belső világunkat, mélytudatunkat, mert a tisztánérzékelést a hitrendszerek befolyásolják és így az érzéseinket is). Nagyon fontos, hogy azt az alapvető iránymutatást megértsük, hogy ha az érzéseink negatívak, lehúzóak, kétséggel, szorongással, irigységgel, birtoklással, a másikat felülmúlni akarással, stb, fűszerezettek, akkor az érzékelés nem tiszta! Ám minél nagyobb bennünk a szeretet, a béke, az együttérzés, a nyugalom, az elégedettség és a boldogság, annál tisztább az érzékelésünk is.
Ez most fontossá válik, hiszen a halak Jupiter idején érezhetővé válnak az igazságok. Most valóban csak a lelkünkre érdemes hallgatni, senkitől nem befolyásoltatva! Emellett ideje van adott folyamatok, sorsmunkák és teendők bevégzésének, lezárásának is (a lezárás itt azt jelenti, hogy az a dolog tényleg be is van fejezve, mert ha nincs befejezve, akkor lezárva sem tud lenni). Fokozódhatnak a mély érzelmek, az önzetlenség, az együttérzés, az egység érzékelése, a művészi ihletettség és a szerelem mélysége is. A segíteni akarás megnövekszik, ám nagyon vigyázzunk arra, hogy ne forduljon át mártíromságba, ne saját magunkat zsigereljük ki, a másik javára! Figyeljünk oda az energiaáramlásra – ha valamiről azt érezzük, hogy elszívja az erőnket, ott bátran tegyünk pontot a dolgok végére, zárjuk le, húzzuk meg a határainkat! Ha viszont feltölt és jó érzésekkel telít az a dolog, akkor addig, amíg felemel, nyugodtan végezhetjük.
Melegszívűség, meghittség, egységbe kerülés jellemzi majd ezt az időszakot. Még fontosabbá válik az önazonosság kérdése. Ebben a kimunkálandó minőségek lehetnek az önsajnálat, a bizonytalanság, labilitás, a szenvedésprogramok, az akaratgyengeség – ám ha ezeken dolgozunk, ha ezektől megszabadulunk, erősödünk, akkor az új, magasabb, tisztább rezgések már a belső erő, a tiszta intuíció, a fokozott védelem ereje, az öntudatos-önazonos, önmagával egységbe került személyiségünk lesz. Nagy támogatást jelent mostantól a jupiteri energiáknak, ha szentelünk időt önmagunknak arra, hogy jóleső dolgokkal foglalkozzunk, ezen belül is konkrétan művészetekkel, vagy a hitünkkel. Az ima és a meditáció, illetve a fantáziát, képzeletet, művészi tehetségünket igénybe vevő foglalatosságok is csodás eredményeket hoznak mostantól!
Zentai Anna – asztrozófus
Jupiter a Halakban: 2021. december 29-től 2022. május 11-ig, majd 2022. október 28-ól december 20-ig.
Kép: Pinterest