A happy enddel még nincs vége!
A hívatásunkban való szintlépésnek két fő lépcsőfoka van: az első, amikor leteszem azt, amit valójában nem akarok csinálni, ami nem az én utam és felvállalom azt, amit csinálni akarok, amit magaménak érzek. A második pedig az, hogy miközben már ezt az utat járom, ezt ne vigyem túlzásba, ne pörögjek bele túlságosan, ne mámorítson meg a könnyű pénzszerzés, ne váljon mókuskerékké az életem.
Sokan megakadnak az első lépcsőfoknál és azt gondolják, hogy ha sikerül váltaniuk, akkor olyan szintet lép az életük, amelyben már minden tökéletesen fog működni. Valóban nagyon is fontos, sőt, merem írni: létszükséglet (!), hogy eljöjjünk onnan, ahol valójában nincs helyünk és beleálljunk abba a szerepbe, ami valójában vagyunk. (Ellenkező esetben negatív teremtések, idővel jelentkező testi tünetek és életünk minden területén egy lefelé vivő spirál a következménye, ha megrekedünk valahol, ahol nincs helyünk.) Ám ez nem a végállomás! …és nem csak azért, mert ezt követően nekünk is tennünk kell a céljainkért, dolgozni érte, mozdulni, csinálni, teremteni, aktívan. Hanem azért, mert amikor már tényleg azt csináljuk, amit szeretünk, akkor abba is nagyon bele lehet pörögni és a beérkező sikerélmények mellett észre sem vesszük, hogy kezdünk kevésbé kiegyensúlyozottak, harmonikusak, békések, szeretetteljesek, egészségesek, stb. lenni.
(Itt muszáj megemlítenem azt is, hogy sajnos sok olyan helyzetet is látok, amikor valaki elkezdi művelni azt, amit addig szeretett volna és nem működik, legalábbis anyagilag nem jut szinte semmire. Ilyenkor érdemes mélyen elgondolkodni három dolgon: az egyik, hogy nem lehetséges-e, hogy ez még nem a végállomás számomra, csupán egy lépcsőfok? Lehet, hogy más lesz majd a megérkezésem? A másik: valóban mindent megtettem azért, hogy működjön? Ha igen és nem működik, akkor nem valószínű, hogy ez az én utam. Ha nem, akkor bele kellene állni, de igazán! A harmadik pedig és amit én a legtöbbször látok: ha én IGAZÁN azt akarom csinálni, amit csinálok, akkor nem vagyok passzív, akkor nem nyafogok, akkor nem a pénzt nézem, hanem CSINÁLOM és HÁLÁS VAGYOK azért, hogy csinálhatom! Akkor nem kérdés, hogy a helyemen vagyok-e, mert a lelkem maradéktalanul boldog! Ha mégis kételkedem magamban, akkor nem biztos, hogy ez az utam. Hiszen ha a szívem szerint élek, akkor ez csak örömöt hozhat, ha pedig muszáj az anyagiakat erősíteni, akkor BÁRMI ÁRON MEGTALÁLOM A MÓDJÁT, ahelyett, hogy panaszkodnék! Mert ez olyan mély, belső tűz, hogy ez eleve visz, sodor, repít magával! Kérdések nélkül. Aktív cselekvésben.)
De térjünk vissza oda, hogy nem elég csupán azt csinálni, amit valóban szeretnénk. Az utunkon lenni – ez folyamatos változás, ritmus, hullámzó, átalakuló erő, szintlépések, fejlődések végtelen hosszú sora. …és hát be kell látnunk, végül nem egyszerűen csak az lesz fontos, hogy azt csináljuk, amit akarunk, hanem az, hogy JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT A BŐRÜNKBEN! Hogy mi magunk kiegyensúlyozottak, harmonikusak, boldogok legyünk. Ez lenne hát a végső cél…
Ám, amikor elkezdenek jönni a sikerek abban, amit tényleg szeretünk csinálni, sok minden bekapcsolhat. Sokakban ott rejlik az öntudatlan megfelelési kényszer és nehezen tanulnak meg nemet mondani minden beérkező kérésre. Mások az anyagi haszon reményében hajszolják magukat a végletekig. Sokan nem figyelnek önmagukra, saját testi, lelki és szellemi állapotukra. Így válhat a hőn vágyott hívatásból stresszfaktor.
A következő szintlépés tehát meglehet, hogy az lesz, hogy kevesebbet kell vállalnunk és teljesen másképp csinálni dolgokat, mint addig. Mert rá kell jönnünk, hogy önmagunknak is teret kell adnunk. Kell a pihenés, a töltődés nekünk is.
Aztán meglehet, hogy lesz még további szintlépés is, nem csupán ez a kettő! Mostanában azt látom, hogy a jelenlegi tudatosodási fejlődésünkben való, nagy ugrás további szintek elérhetőségének lehetőségét hozta. Látható egy olyan váltás is, amiben a már jól működő, hívatásuk útján járók még többet, még nagyobbat, még magasabb szintű lehetőséget kapnak és ez lehet teljesen más, mint amit addig végeztek. De a valódi váltás még nem ez.. Hanem az, amikor eljutunk oda, hogy felmerül a kérdés: oké, itt vagyok, rendben vagyok, jól élek, járom az utam, én is jól vagyok… de mi van az EMBERISÉGGEL? Mi van a bolygóval? Mi van… VELÜNK?
Ezt követően az ember már olyan életet alakíthat ki magának, amivel már sokkal tágabb értelemben szolgálja az emberiséget, nem csak a környezetében élő társait, hanem akár, tágabb tudatossággal nézve, az egész bolygót, a távolabbi jövőt, teljesen önzetlenül is. Felmerül a kérdés: oké, de mi értelme az életemnek? Mit teszek én hozzá a nagy egészhez?
A szintlépések sora tehát eddig három: az első, hogy letegyük azt a működésünket, hogy teljesen mások éljenek a saját energiáinkból és elkezdjük azt csinálni, amit mi akarunk. A második, hogy letegyük azt a működésünket, hogy ezt se vigyük túlzásba és kialakítsuk az egyensúlyt az adok-kapok között. A harmadik pedig, amikor ez már megvan és működik, hogy úgy éljük a mindennapjainkat, hogy azzal a mindenséget is szolgáljuk.
Mindezek a szintlépések más életterületen is megjelennek. A pénzt illetően az anyagi bizonytalanságból, a stabilitáson át nem csupán a bőségig, a gazdagságig vezető utat kell megélnie a legtöbb embernek (mert bizony, meg kell, ez is a spirituális út része!), hanem azt is, hogy mekkora áramlással tud jól bánni és ezzel az áramlással bölcsen bánjon és azon túl, ami a szükséglete, oda is irányítsa az áramlást, ahol másoknak is szükséglete lehet. Ott van a kapcsolatainkban is ez a folyamat, hiszen nem elég elnyerni az igazi társat, meg is kell tartanunk és belső munkával isteni minőségbe emelni, ott megtartani és működtetni a kapcsolatot. A happy enddel tehát semminek nincs vége. Az élet folyamatos áramlás és még mennyi szint van, ami ezután nyílhat meg, ha nyitottak vagyunk!
Zentai Anna
Kép: Pinterest