2026. július 04. szombat – 05. vasárnap
2026. július 4. szombat – 5. vasárnap
A tiszta, egyenes kommunikáció, a férfi minőség és minta megtisztítása, a tisztuló gondolatok ideje ez most. Milyen szép, hogy ma délelőtt, amikor a Mars és az Uránusz találkoztak és az egyesülésük bepontosodott, éppen az égbolt legtetején álltak együtt! Vagyis irányt adtak, irányt mutattak most mindannyiunknak.
Ha azt érzed, hogy tele vagy energiával, akkor ez ő. Ha azt érzed, hogy semmi erőd nincs, akkor rámutat arra, hogy kiadtad az erődet és ideje visszavenni, nyílt, erőteljes, határozott, bátor megnyilvánulásokkal. Mind tanulunk most arról, hogy ne maradjunk csendben, hogy ne nyeljük le azt, ami kikívánkozik, hogy elmondjuk, őszintén, tisztán, megfelelő minőségben, de nyíltan azt, ami bennünk zajlik, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a kapcsolataink és mi magunk is jól működjünk.
Emellett minden, amit a férfiakról, férfi működésekről, illetve az erő használatáról eddig tudtunk és tanultunk, most tisztulhat, kitágulhat, rendeződhet.
A Mars az Uránusszal, illetve a Neptunusz és a Plútó is, most egy szép nagy háromszöget alkot az égen! Ez tehát egy nagyon is összefüggő megélés, amiben most vagyunk. A Bika termékeny, anyagba szentelő tere kapcsolódik a Halak múltból visszatérő minőségeket idéző csillagterével (itt jár a Neptunusz), illetve a Bak múltba néző, abból tanuló és merítő, alázattal meghajló, önmagát vállaló energiájával (itt jár a Plútó).
Vasárnap a halak Hold vizes, érzékeny, érzelmes időminőséget hoz. E napon, kora hajnalban pontosodik be a Mars-Neptunusz szextil, ami most igen erőteljes álmokban fejeződhet ki!
Ez a folyamat már kezdete a nagy nyári csúcspontoknak! 15-én fog az Uránusz is szextilt alkotni a Neptunusszal, de a Marssal való együttállása miatt most ez a mély tisztító folyamat megkezdődött! Nem feltétlenül vitázva és erőszakosan, vagy nagy amplitúdójú érzésekkel kell, hogy mindez zajlódjon. Ha így van, akkor még sérülésekből működünk, akkor még inkább ideje van gyakorolni azt, hogy stabilan megálljunk önmagunkban, önazonosan, esetleg éretten kommunikáljunk. A szextil most erős, így erősen finomít. Mély érzéseket idéz, mély tisztulási folyamatokat indít be.
Figyeljünk most arra, hogy milyen visszatérő helyzet érinti meg a lelkünket és ne a másik ember(eke)t hibáztassuk, hanem kellő tudatossággal vonatkoztassunk el a láthatótól és a jelen pillanattól és vizsgáljuk meg mélyen önmagunkat! Milyen mintázatot ismétlünk, mi tért vissza? Ezt tudjuk most átírni, kitisztítani. Mindenképpen szól ez arról, hogy ne maradjunk csendben, hogy merjük kifejezni azt, aki és ami vagyunk, képviselni önmagunkat, értékeinket, tudásunkat, igazunkat vagy szükségletünket! (Természetesen csak a kellő határig, ami értelme van.) Mindenképpen szól arról, hogy régi mintáktól, hitrendszerektől, megfelelési kényszerektől, megszokott viselkedésformáktól tudunk most felszabadulni és – talán önmagunk számára is meglepő módon – másképp működni, másképp reagálni, másképp folytatni, mint eddig.
Délután három körül pontosodik be ehhez a Mars-Plútó trigon, amit érdemes szellemi önlegyőzésre és felülemelkedésre használni! A mély tisztázás, a nyílt egyenesség, az erőkifejtés (főként szellemi és kommunikációs szinten, asszertíven és tudatosan) ideje is ez, mély megértések és felismerések mellett. Kimondásra kerülhetnek akár nagy titkok is, vagy eddig rejtett, rejtegetett, vagy mélyre nyomott tartalmak. Nem véletlenül. Ezek hoznak kinyílást, oldódást és felszabadulást. Az önbizalom erősítése, a stabilizálódás folyamata együtt jár mindezzel. Azok, akik elnyomásban éltek, kell, hogy hallassák a hangjukat, hogy megtapasztalják és működtessék az erejüket – azok, akik túlmáködtették az erejüket és erőszakosak, leuralók voltak, kell, hogy önmagukba nézzenek és felismerjék sérüléseiket.
A mindennapi, látszólagos viták mögött sokkal mélyebb és átfogóbb folyamatok rejlenek. Ismerjük fel őket és maradjunk meg az erőnkben, lényünk középpontjában!
Zentai Anna
Kép: Pinterest