2026. május 20. szerda – 21. csütörtök
2026. május 20. szerda – 21. csütörtök
A Nap az Istenek Szerelmi Fészkénél, a Pleiadoknál jár, így ezek a napok a legtermékenyebbek az évben! Ilyenkor fizikai, szellemi és érzelmi szinten is azzal foglalkozzunk, amiből nagyon sokat szeretnénk! (Például én ma sok növénykét ültettem, voltak, akiket szaporítottam is és volt, akit magról vetettem. Mellette pedig a szeretett munkáimat végzem, azokat főleg, amik régóta vártak. Most rövidebb idő alatt sokkal több produktum születik! Közben időnként, amikor eszembe jut, megfigyelem a gondolataimat és az érzéseimet és oda irányítom őket, ahol jólesik, amivel kapcsolatban jó rezgéseket érzek. Csodálatos teremtő lehetőség ez, akár teljesen konkrét eredményekben is gyorsan megnyilvánuló folyamat ez!)
A Hold a Rák vizes jegyében jár – még ha esett is az eső, jóleshet az öntözés itt-ott, persze, csak módjával! Érzelmileg most gazdagabbak e napok. Szívesen nosztalgiázunk, emlékezünk és a lelki élmények is mélyebb emlékként maradnak most velünk. A Jupiter is itt jár, a Rák jegyben és az Ikrek csillagkép alatt. Emberségről, összefogásról és együttműködésről tanulunk most, fontos tanításokat ad a szeretet bölcsességének mestere! A különbözőségek jobban megérinthetik a lelkünket, mint általában és legnagyobb feladatunk most az ítélkezésmentességgel lehet! Mindemögött az áll, hogy saját ellentétes aspektusainkat kibékítsük – a külső, kapcsolatainkban tartott tükrök erre mutatnak rá. Szerdán délután (kb. fél négy tájban) éri el a Hold a Jupiter és ez az időszak így az érzelmek kiáradásáról, a nagylelkűségről, a belátásról, az igazságok érzékeléséről szól.
A Merkúr a Bika fejénél, a Hyádok csillaghalmaznál jár. Most érthetjük meg, hogy hogyan, mi által vagyunk termékenyek és hogyan tudunk valamiből sokat teremteni! Ez a tudás kamatoztatható a továbbiakban. Az ikrek Merkúr ugyanakkor a játékosság és gyermeki minőség rezgéseit hozza. Éljük meg szabadon, játékosan a belső gyermekünket! (Ha úgy érezzük, hogy ez még nem megy, mert fájdalom van bennünk, akkor dolgozzunk ezzel és legyen cél a könnyed, játékos állapot és a szabad önkifejezés!)
Csütörtökön éjjel (kb. 02:38-kor) a Nap az Ikrek légies jegyébe lép. Mostantól kiemelten ideje jön, hogy a könnyed, virágzó, játékos, mindenre kíváncsi gyermeki énünket éljük! Ideje jön a világos önkifejezésnek, legyen az szó, tett, vagy életmód, amit (lehetőleg a szívünk szerint) választunk. Emberi kapcsolataink fontossá válnak, ugyanakkor azt vehetjük észre, hogy mindkét oldalt tisztán látjuk és mindkettőt meg is tudjuk így érteni. Ez szükséges az együttműködéshez! Az égi erők most a testvéri összefogásra tanítanak! Emellett pedig késztetést érezhetünk arra, hogy mindent, ami fény, szeretet és jóság az életünkben, vagy bennünk, azt önzetlenül megosszuk másokkal!
A csütörtöki nap sok élményt és történést tartogat (messze többet, mint a szerda). Álmaink is fontos dolgokra világíthatnak rá, a reggel pedig máris egy kisebb kihívással járhat, amikor fontos képviselni azt, aki vagyunk, vagy erőt fektetni valaminek az elindításába, ami azután termékenyre fordulhat! A Hold e napon már az Oroszlán tüzes jegyébe lép. Ráláthatunk lelki működésekre és fontos lesz a lelkünk, ösztöneink uralása. Déltájban mély érzelmek érintődhetnek meg bennünk, kora délután pedig figyeljünk arra, hogy azt fogadjuk be, azt engedjük meg, ami jólesik és együtt rezeg velünk, a választott sorsutunkhoz mérten, egyensúlyban működtetve a saját érdekeinket a közösségével! Az esti órák beszélgetésre, írásra és megértésre alkalmasak.
Zentai Anna
A képen modellt ül: Béla, a kerti tó őrzője
