2026. április 27. hétfő – 28. kedd – Így indul a 18. hét!
2026. április 27. hétfő – 28. kedd – Így indul a 18. hét!
A Vénusz lassan távolodik az Uránusztól, de még a közelében érezzük és a mély érzelmeket jelölő Neptunusszal is aktív még a kapcsolata. Ugyanakkor a Plútóval már egyre erősebb a trigon fényszöge, ami kedden késő délután éri el a tetőpontját! A tűz, a lelkesedés, az inspiráció, az ihletettség állapotát idézi ez a fényszög most, ami köszönhető az olyan tapasztalásoknak, mint az önzetlen adás, a közösség ereje, a mély felszabadulás, illetve az egymástól különböző dolgok együttműködtetése.
Az Ikrek jegyében járó Vénusz ugyanis az emberi kapcsolataink két oldalát, különböző minőségeit tárja elénk az elkövetkezendő hetekben. Főként a női mintákban, működésekben, a párkapcsolatban és általában véve az emberek között érezhetjük ezt. Ám az Ikreknek éppen az a lényege, hogy a testvéri szeretetre és együttműködésre tanítson! Hogy meglássuk és megérezzük azt, hogy a látszólagos különbségek mögött valójában minden egy!
Ha kapcsolati téren vacilálunk az egyik és a másik lehetőség, működés, vagy megélés között, akkor érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy kapcsolataink tükrében önmagunkat látjuk visszatükröződni, tehát először a bennünk lévő ellentéteket szükséges feloldani ahhoz, hogy a kapcsolataink rendeződjenek! Ha már önmagunkban nem tagadjuk meg egyik részünket sem, akkor a kapcsolataink is egységben, teljességben tudnak működni.
Az is lehet, hogy most óriási szellemi inspiráció, ösztönzést érzünk arra, hogy akár önmagunkon, akár másokon segítsünk! Termékeny időszak ez, sok szép kezdeményezés születhet e napokban! A megértés és az önzetlen szándék emeli leginkább a felmerülő élethelyzeteket.
A Vénusz-Plútó trigon okán most gyökeresen átalakulhatnak és megújulhatnak a kapcsolatai mintáink. Női és párkapcsolati működéseket most van ideje gyógyítani, regenerálni, transzformálni, megemelni. Mivel a Plútó a tudatalatti aspektusunkat képviseli és az árnyékainkat, így ezek nem hogy nem kihagyhatóak a szintlépés lehetőségéből, sőt! Éppen nekik köszönhetően nyerhetjük most vissza az erőnket!
A Hold hétfőn a Szűz jegyében jár, ami kedvez a rendrakó munkáknak, takarításnak, rendszerezésnek és a monoton munkáknak, ami már-már meditatív tevékenység is lehet. Kedden a Mérleg jegyébe lépve már a kapcsolatainkat hangsúlyozza és a lelki-érzelmi kapcsolódásokat.
Zentai Anna