2025. október 22. szerda – 23. csütörtök – Mostantól még több érzelem, érzékelés…
Vizes jegyekbe lépnek a bolygók e napokban: a Neptunusz visszalép a Halak jegyébe, a Nap pedig megérkezik a Skorpióba. A következő hetekben így még több érzelmi megélésre és fokozott intuitív megélésekre számíthatunk. Az érzelmekkel való munka fontos lesz – elfojtás, titkolózás és tagadás helyett a megélés lesz az út, de ez a mostani időszak még rámutathat az éppen lezárandó korszak leköszönő működéseire, minőségeire.
Ahogyan szeptember elején jeleztem, szeptember 1 és február 14 között zajlik le az utolsó fázisa a nagy lezárásoknak, korszakváltásoknak, karmatöréseknek. Ez egy folyamat. Valójában sokkal hosszabb, de a nagyobb folyamaton belül is egy kiemelt időszak, hiszen január 26-tól és aztán kiemelten február 14-től teljesen új sorskört kezdünk. Addig szembesülhetünk azzal, hogy miből mit teremtettünk eddig, végleg lezárhatjuk azokat a dolgokat, amikről már tudjuk, látjuk, hogy nem megfelelően működnek, nem önazonos, méltó és boldogító minőségek. Ez természetesen elsősorban belső folyamat, de a fizikai szinten zajló történések szépen tükrözik ennek teremtéseit.
A Neptunusz a lélek bolygója, az egységélményé és így az azonosulásoké is, szerdától pedig ismét saját birodalmában, a Halak jegyében jár, egészen 2026. január 26-ig. A nagy elindulás, az új kezdet előtt megkezdődik most az erőgyűjtés időszaka! Ideje már, hogy kipihenjük az elmúlt évek fáradalmait, ezzel együtt végérvényesen zárulnak azok a tapasztalások, amikre szükségünk volt ebben az időszakban. Most újra elönthet bennünket az érzelmek óceánja, fontossá válik, hogy tudomást vegyünk valódi érzelmeinkről, éljük át a finom, gyengéd és mély érzéseket, merjük élni a gyengéd és érzékeny oldalunkat! Egyúttal felismerhetővé válnak a mély azonosulásaink, így végső kidolgozási idejük eljött, érdemes lelkünkben rendet rakni, önmunkával, a hozott azonosulások, átvett mintázatok átírásával új minőségnek megágyazni!
A Hold is a Skorpió érzékeny, vizes jegyében halad e napokon. Mögötte ugyanakkor a Mérleg csillagkép fényüzenete suttogja: az igazság Istennél van, a szívünkben elrejtve! Ha befelé figyelünk, meghalljuk a leghalkabb, ám legigazabb hangot…
Csütörtökön a Skorpió jegyébe lépő Nap az átalakulás, a transzformáció, a cselekvő változtatás idejét indítja meg. Érezhetjük, hogy vonzani kezdenek a mélységek és magasságok, a rejtélyek, misztikumok. Ez az energia azért érkezik, hogy még mélyebbre tekintsünk önmagunkban és megláthassuk azokat a mögöttes erőket, amelyekkel teremtünk, működtetünk. Ennek fényében tudjuk átalakítani a rendszerünket.
Mivel a Skorpióba lépő Nap már közeledő kvadrátot képez a mostantól őt uraló Plútóval, így hirtelen egyre fokozódó erőt érezhetünk már arra, hogy bármit képesek vagyunk most megoldani, bármit képesek vagyunk megtenni, megváltoztatni, hogy igazi, érdemi változás, szintemelkedés legyen az életünkben! Használjuk tudatosan ezt az erőt önmagunk megismerésére, árnyékrészeinkkel, tudatalattival való munkára, felfényesítésre, gyógyulásra! A cselekvő, aktív változtatás ideje is ez – most kellően bátrak vagyunk akár radikális lépéseket megtenni, hogy szabadabban, könnyebben, tisztábban, nyitott szívvel éljünk!
Zentai Anna
Kép: Pinterest
