2025. november 17. hétfő – 18. kedd – A nagy égi háromszög ajándéka

2025. november 17.-18. – A nagy égi háromszög ajándéka

 

Igazi égi ajándékkal indul a hét. Hétfőn a Nap-Jupiter-Szaturnusz nagy égi háromszöge és ezzel az ő emelő, erőt adó energiája a tetőfokára ér. Egészen pontosan: a háromszög egyik csúcsán (reggel, napkelte körül) a Nap-Lilith együttállás ébreszt, a másikon a Jupiter, a harmadikon pedig a Szaturnusz-Neptunusz egyesült, korszakzáró, egységesítő ereje.

A Nap és a Lilith egyesülése által fényt, világosságot tudunk vinni az árnyékrészeinkhez, rá tudunk látni arra, hogy milyen sérülések értek bennünket és hogyan reagálunk erre akár még most is; hogy milyen reakciókkal, lázadásokkal próbálunk kompenzálni, hogyan rekesztjük ki magunkat helyzetekből, kapcsolódásokból, de arra is, hogy hol ítéljük el saját magunkat, miért nem merjük élni érzékiségünket és szenvedélyességünket. A Lilith-sebek gyógyítására adódik most lehetőség, elfogadhatjuk és átszerethetjük árnyékainkat, felükerekedhetünk a régi sérüléseken és az ezekre adott reakcióinkon, kiemelkedhetünk a tehetetlenség és dac korszakából és teljes egészében felvállalhatjuk önmagunkat. Mindezt segíti az Ikrek csillagkép fejének csillagainál járó Jupiter, aki saját magunkban mindkét oldal megértésével, elfogadásával, a különbözőségeink felé irányított bizalommal ajándékoz meg. Ez pedig minden oldalról támogatja most a végső lezárását az önmagunkkal folytatott küzdelmeknek, harcoknak, illetve önvalónk rejtegetésének, önhazugságainknak és szenvedésprogramjainknak!

Eljött az ideje, hogy önmagunkkal kibékülve, saját magunkat elfogadva, mások felé is eképpen tudjunk nyitni és a kapcsolatainkban is megleljük a bizalmat, az elfogadást és mindez által az egységet. Érdemes most meditációba, vagy oldásokba, gyakorlatokba bevinni azt a megélést, amikor megjelenítjük önmagunk különböző oldalait, aspektusait és végigmegyünk egy olyan folyamaton, amelyben elfogadjuk önnön kettőségeinket, az eddig önmagunkban megítélt minőségeket. Csak ezt követően tudunk megbékélni másokkal is.

Más olvasatban ez a nagy háromszög a rálátás és cselekvés általi mély transzformációkat, átalakulásokat hozza, aminek része az, hogy tisztán érzékeljük az igazságot, gyakoroljuk az ősi tudást, megleljük múltunk és családrendszerünk nagy igazságait és lelkünkben rendet rakva lezárjuk a múltat, az eddigi önsorsrontó működéseinkből kilépünk és elkezdünk jobban figyelni lelkünkre és jobban bízni a megérzéseinkben.

A Hold hétfőn a Mérleg légies jegyében járva üzeni, hogy figyeljünk a társaink által kiváltott érzésekre! Vajon mit tükröznek, mit árulnak el önmagunkról? Lelkünk most egyensúlyt és harmóniát keres. Kedden már a Skorpió jegyébe érkezik a Hold, fogékonyabbak vagyunk a mélységek, szélsőségek és végzetes érzelmek megélésére.

A hétfőn bepontosodó Merkúr-Plútó szextil is hozza annak a lehetőségét, hogy most igazán mély és nagy igazságokat és összefüggéseket értsünk meg és ez által felszabaduljon a lelkünk!

Zentai Anna

Kép: Pinterest