2025. május 9. péntek
Péntekre virradó álmainkat meghatározza a Hold és a Mars kapcsolata, amely a cselekvő tetterő és a lelki egyensúly harmonizálását segíti. Az érzelmek megosztása és a párkapcsolati megélések mellé szenvedélyes és felszabadító, akár végletes érzések és nyílt, egyenes vágy és akarat társulnak. Most erőt, energiát tehetünk abba, amiben otthon érezzük magunkat, amit éltetni, növelni és gyarapítani akarunk.
A hétfői teliholdig növekedőben lévő Hold a Mérleg jegyében jár, így a párkapcsolat és a mások felé mutatott érzelmeink, illetve a mások által ránk visszatükröződő érzéseink most hangsúlyosak. Az égbolton ugyanakkor a Szűz csillagképben járó Hold az álmaink idején még a Szűzleány tágra nyitott karjainál és ölénél, majd napközben az előrelépő, jövőbe érkező, belső kincset, fényt megtaláló részénél halad.
Termékeny időszakot élünk a bika Nap okán, az őt uraló kos Vénusz pedig üzeni, hogy most van itt az ideje elkezdeni, elindítani azokat a dolgokat, tevékenységeket, kapcsolatokat és folyamatokat, amelyek a jövőben is termékenyek, szépségesek, örömöt adóak és gyarapodóak lesznek! Érdemes most elmerülni művészi tevékenységben, vagy bármiben, ami a varázslat szépségét adja.
Zentai Anna