2025. június 30. hétfő – Indul a hét!
A Nap és a Jupiter távolodó együttállása még most is fontos igazságokra világíthat rá. A Nap ma elhalad az Ikrek csillagképben Castor, a halandó testvér sarkának csillagánál. Járni az utat, megvetni a lábunkat ott, ahol a helyünk van, a sarkunkra állni, túllépni a múlandó dolgokon a nagyobb jó érdekében – ezek most mind terítéken lévő megélések. E két égitest kvadrát fényszöge a Szaturnusz-Neptunusz együttállással továbbra is emlékeztet: nincs idő! Csupán egy földi élet van, itt és most, amit ajándékba kaptunk és rajtunk áll, mivel töltjük ki a létezésünket…
A Hold ma a Szűz jegyében halad. Lelki munkák, érzelmi rendrakás ideje ez. Mögötte még az Oroszlán csillagkép ragyog, így ideje figyelni arra, hogy mi az, amit most nemzünk, milyen alkotó, kreatív, teremtő folyamatok zajlanak és tudunk-e feltételek nélkül szeretni és szeretve lenni! Ösztönerőink uralása által sorsunk alakítása válik elérhetővé.
A Hold és a Mars éjjeli együttállása napközben még elkísér. Impulzív lelki élmények, lélekből végzett munka, a dolgaink rendszerezésének, aprólékos és részletes rendberakásának, a már megalkotott dolgok learatásának, raktározásának van ideje. Erőnk, akaratunk érzésekkel párosul és arra irányul, hogy ami van, azt igazságosan felosszuk.
A hét további napjaiban, július beköszöntével egyre finomodó, kisimító energiák érkeznek. Fontos és termékeny napok elé nézünk! Csütörtökön a Merkúr megérkezése a Jászol csillaghalmazba a megváltó erő megszületését ígéri, szellemi szinten. Pénteken és szombaton a Pleiadok alatt haladó Vénusz az Uránusszal találkozik – nagyon erős tisztulás és felszabadulás ez, a nőiségben, női erőben, termékeny erőinkben, párkapcsolatokban! Bármiben szeretnénk most, a szó bármely értelmében termékenyebbé válni – hiszen az életünket is ezen erőink által teremtjük! – annak most van a leghangsúlyosabb ideje! Minden kiszámíthatóságot félretéve, ezen a héten és majd a jövő héten is, most érdemes egyszerűen csak megadni magunkat, kitárni a szívünket, rábízni magunkat az isteni áramlásra és hagyni, hogy sodorjon, vigyen oda, ahol a legjobb lesz számunkra és úgy, ahogyan a legjobb nekünk! Napról napra egyre tágabb nézőpontokra van ideje nyitni!
Zentai Anna
Kép: Pinterest