2025. június 19. csütörtök – 20. péntek
Tetőfokára ér lassan a Nap a Napúton, szombaton közeledik a nyári napforduló, de addig is, bőven zajlanak izgalmas megélések! Az év ezen időszakában a világosságot, tiszta rálátást és szeretet-sugárzást jelképező Nap felemelkedése bennünk is a rálátás tetőzését, a tisztánlátás és a szeretetben létezés nagy lehetőségét is mutatja.
Csütörtökön a Merkúr eléri az Ikrek csillagkép központját, a szív-csillagot. Minden látszólagos különbség mögött ott az egység! Ezt ma érezhetjük át igazán. A szeretetben minden egy – ha szeretettel nézünk önmagunkra, másokra, ha szeretetben kapcsolódunk, akkor látjuk igazán tisztán a másikat és önmagunkat is! Ez a szeretet-erő most megértéssel és a szeretet kifejezésével társul.
Önismereti értelemben az Ikrek csillagkép két oldala jelképezheti a saját különböző aspektusainkat, oldalunkat, minőségeinket: földi egót és felettes ént, vagy elfogadott és nem elfogadott részeinket, a bennünk élő szeretettet és szeretetlent. Nem is lehetne alkalmasabb idő arra, hogy megszeressük árnyékrészeinket! Elfogadni magunkban azt, ami más, mint amiről úgy érezzük, hogy azt elvárják tőlünk; elfogadni azt, amiért sokszor bántottak, megaláztak, vagy elítéltek – egyet jelent az önmagunkkal megtalált egységgel! E két minőségek mindegyike egyszerre van jelen minden egyes emberben és mindegyik szükséges, mindegyik az utunk és felemelkedésünk része!
Csütörtökön hajnalban a Jupiter és a Neptunusz bolygók kvadrát fényszöge pontosodik be, ami segíti most az egyetemes spirituális törvények megértését, megérzését; segíti a lélek tanításainak átélését, a lelkünk mélyebb megismerését. Elfogadással, bizalommal és megbocsátással tudunk most könnyíteni a megéléseinken! A lélekben érzett igazságok és az érzések őszinte, egyenes kifejezése most kihívás ugyan, de annál nagyobb jutalmat hozhat!
A Hold a Kos jegyében halad e napokban, ami szintén erősíti az érzelmek nyílt kimutatását és az intenzív lelki életet. Határozott akarattal tölt fel, lelki erővel és lelkesedéssel az új, szívbéli célok iránt!
Pénteken a Nap eléri Nimród második vállát, a legnagyobb és legfényesebb csillagot: Betelgeusét. Az Istenek Útját magára vevő, önmagát és szíve választását teljesen felvállaló hős ereje ez! Itt az ideje nyíltan, világosan, cselekvően vállalni, élni, tenni azt, ami a szívünk szerinti, igaz út! A Merkúr ugyanakkor Castor csillagával áll együtt, ez az Ikrek legfényesebb csillaga, a múlandó, halandó minőségekkel való találkozás, amely mély megértést is hozhat – két alfa csillag egyazon napon! Lényegi, eszenciális megértés, rálátás és erő érkezik a szombati új kezdetekhez!
Mindeközben továbbra is aktív a Szaturnusz és a Neptunusz bolygók közeledő együttállása, amely egyaránt mutat most saját bőrön megélt spirituális tapasztalatokat, az érzékelésünk és együttérzésünk érlelődését, az érzelmek nyílt kimutatásának sorsfeladatát. Egyik magas szintű megélése, amikor eggyé válunk az idővel. Figyeljük meg: az, hogy kapkodunk, sietünk és türelmetlenül feszengünk és az, hogy mindent elengedve, belehelyezkedünk az itt és mostba, a jelenlétbe, megéljük a jelent úgy, ahogy van és nem más időbe, más helyzetbe gondoljuk magunkat, hanem annak vagyunk jelen, ami éppen történik és rábízzuk magunkat az áramlásra – ez csupán egyetlen döntés kérdése. Ha választjuk az áramlásban létezést, akkor az egység, a stabilitás, a harmónia állapotát élhetjük meg. A neptunuszi egység és mély harmónia élménye egyesül a szaturnuszi koncentrációval és jelenléttel. Az energiák rezgése tehát adott – a frekvenciaszint választása rajtunk múlik. Ehhez pedig nem kell tanultnak lenni, nem kell különleges dolgot tudni, vagy csinálni. Ez csupán egy belső választás, amely mindannyiunk számára megadatott.
Milyen szép, hogy a képen lévő órára éppen most talált rá egy kedves Olvasó – az idő (Szaturnusz) és a nagy víz (Neptunusz) egysége jelenik meg ebben az órában is!
Zentai Anna
Kép: Fekete Adrienn – köszönjük a fényképet!