2025. január 27. hétfő – 28. kedd

2025. január 27. hétfő – 28. kedd

 

A hétvége erőteljes energiáiban sok minden letisztulhatott már a kapcsolati működésekről és továbbra is nagyon fontos a testi szintű tisztulás, gyógyítás, hiszen a test emlékein, a sejtemlékeken keresztül gyógyíthatjuk most a lelket, a tudattalan tartalmakat is.

A Nap a Vízöntő jegyében, a Bak csillagkép alatt jár. Rájöhettünk már, mik az igazi értékek, önmagunkat illetően is, most ezen értékek őrzésének, óvásának van még ideje. A Bak csillagai alatt most a sors iránti alázat megléte időszerű! Bármi is történik, elég tudni, hogy annak oka és célja van. Olykor elég ezt elfogadni – máskor pedig érdemes akár megkeresni a mögöttes, mélyebb értelmet. Ez utóbbi most szintén aktuális, hiszen közelít egymáshoz a megértés bolygója, a Merkúr és a mélységek planétája, a Plútó. Szerdán fognak majd együttállni, addig közelítünk mi magunk is az egyre mélyebb megértéshez, zajlik egy szellemi átalakulás és beszélgetéseink is egyre elmélyültebbek lehetnek, mély tartalmak tárulnak fel előttünk.

A Hold hétfőn a Nyilas csillagkép alatt segít abban, hogy értsük és érezzük a dolgok magasabb szintű üzeneteit, jelentéseit, összefüggéseit. A magasabb erőket és ismereteket KEDDEN már lehozhatjuk a gyakorlatba. A Hold ekkor a Nyilasból a Bak csillagkép alá érkezik.

Zajlanak és egyre erősödnek a tisztító folyamatok. Most nagyon mélyre nyúló erő ez, amelynek köszönhetően elengedhetjük a múltat, fordulhatunk a szebb jövő felé, megszabadulhatunk a nem működő, megakadt, elavult, régi rendszerektől, bármilyen életterületen. Februárban fog majd tetőzni ez a tisztító folyamat, akkor csapnak majd igazán magasra a tisztulást, felszabadulást hozó hullámok.

Zentai Anna