2025. december 17. szerda – 18. csütörtök – 19. péntek

2025. december 17. szerda – 18. csütörtök – 19. péntek

 

Szombatig fogyatkozik a Hold, így annak van ideje, hogy a lelkünkből lefogyasszuk mindazokat az érzéseket, minőségeket, amelyek által nem érezzük magunkat teljesnek, amik nem rezegnek együtt velünk. Ezekről az elengedésekről üzennek most a bolygók is.

Szerdán hajnalban pontosodott be a Nap és a Szaturnusz fénykaput nyitó fényszöge, ami egyben egy pár napos folyamat nyitánya is egyben. A már jó ideje egyre jobban egymáshoz közelítő Szaturnusz és Neptunusz együttállásával áll ugyanis kapcsolatban a világosságot hozó Nap. Vasárnap lesz majd pontos a Neptunusszal való aspektusa, ami a mélyre rejtett minőségekre enged tiszta rálátást, de addig is, érlelődünk, vizsgázunk, hogy mennyire tudunk beleállni saját stabil középpontunkba, mennyire vagyunk irányítói életünknek, sorsunk alakításának, mennyire tudunk határokat húzni, értékelni azt, ami szent és hogyan bánunk az élet ajándékával: az idővel.

A Nap-Szaturnusz kapcsolatának ajándéka lehet az is, hogy tisztábban láthatjuk feladatainkat, vállalásainkat. Ugyanakkor vizsgáztat abból is, hogy eddig hogyan bántunk az erőnkkel, életerőnkkel – ha most kevesebb van, ideje megállni és döntést hozni, határokat húzni, cselekedni, erősnek és határozottnak lenni. De bármi is a helyzet, a lelassuláshoz, befelé figyeléshez mindenképpen kedvező ez az idő.

Szerdán a Hold a Nyilas jegyébe lép és a Kígyó Feje csillagkép alatt a teremtéseink tudatos generálását, szellemi erőink kézben tartását hangsúlyozza. Minden teremtésünk a vibrációnk, rezgésünk következménye – ennek alakítására figyeljünk jobban! Generáljunk olyan érzelmeket, amelyekkel a jövőben is találkozni szeretnénk! Gondoljuk át, milyen egyszerű megoldásokat tehetünk ezért!

Csütörtökön a Hold és a Merkúr együttállása a Skorpió és Kígyótartó csillagképek alatt a lelki működések megértését, az érzelmek kifejezését is üzeni. Szavainkban, minél több a lélek, annál inkább áramlik most a gyógyító erő. Igazán mély lelki dolgokat most tudunk megbeszélni – de ha csak annyi történik, hogy valakivel együttérzőbbek vagyunk, már ez is sokat számít.

Pénteken tovább folytatja útját a Hold a Tejúton, beavató álmokat hozva, mélyítve intuíciónkat. Erőink kézben tartása most is hangsúlyos élmény. Most az ösztönös reakciók és a tudatalatti működések kerülnek terítékre. A délutáni Hold-Vénusz együttállás békét, harmóniát hoz a léleknek és a családi kapcsolatokba is ez most becsempészhető!

A hétvégi újholdról hamarosan újabb írással érkezem, hiszen új lelki ciklus indul szombaton…

Zentai Anna