2024. október 21. hétfő – 22. kedd – Nap-Plútó kvadrát – Fényt a Mélybe!

A Nap az Angyal csillagképben halad (a Szűz Angyali részén), angyali fényt ontva és a magasabb minőségbe emelkedés lehetőségét árasztva az égi-földi birodalom minden szegletébe. Ebbe a fényszórásba kerül most be a Plútó, méghozzá egy 90 fokos, racionalizáló fényszögben, ami a megvalósítást, a kézzel fogható eredményeket segíti!

A Nap mindenre rávilágító fénye most a Plútó mélységeivel szövődik össze, így saját alvilágunk legmélyére nyerünk bepillantást! Kedden délután egzakt ez az aspektus, így nem véletlen, ha e napon azt tapasztaljuk, hogy egyetlen, csendes pillanat alatt áll össze bennünk a teljes kép bármilyen helyzetről, okokról és miértekről. A Nap a cselekvő tetterőt is adja, a Plútó pedig akkor boldog, ha panaszkodás, manipuláció és dühöngés helyett beleállunk az erőnkbe és gyakoroljuk a hatalmunkat életünk alakítása felett! Kezdve azzal, hogy mi magunk jobbá válunk… Hogy tudatosítjuk: kozmikus teremtő lény az ember, hatalmunkban áll fordítani a sorsunkon, ha úgy kívánja a szívünk! Ez azonban ritkán jelenti azt, hogy a látható síkon erőszakkal próbálunk megváltoztatni valamit. Éppen ellenkezőleg! A következmények piszkálása felesleges. A plútói erők mélysége egészen a tudattalanig nyúlik, ott tudunk most változást, megújulást és felfényesedést előidézni, ahonnan minden ered! Fényt és szeretetet csempészhetünk oda is, ami eddig súlyos sötétségbe burkolózott – lelkünk, szívünk, tudatunk legmélyebb bugyraiba. Ez a gyógyulás jelenti az igazi megújulást!

Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor már felismertük, a szívünk mélyéig hatolva, hogy nem vagyunk jó helyen, hogy beengedtünk valamit, ami nem méltó, nem önazonos, nem kívánatos. Ilyen esetekben, bizony, itt az ideje beleállni az életvezető szerepünkbe és gyakorolni a saját hatalmunkat afelett, hogy merünk döntést hozni, rendelkezni arról, mit engedünk az életünkben lenni és mit nem! Alkalmas ez az idő most arra is, hogy meglépjünk nagy lépéseket, hogy határozottan kijelentsük, mit akarunk és mit nem, megvédve és tudatosan alakítva ezzel a további utunkat!

Kedden a Nap a Skorpió jegyébe érkezik. Érzékenységünk fokozódik és egyre tisztábban láthatóvá válik a felszín mögötti valóság. Ettől kezdve egymásra is jobban, érzékenyebben tudunk ráérezni, akár szavak nélkül, vagy a szavakon túl is. Figyeljünk egymásra, legyünk jelen a másik lényének – akár ember, akár állat, növény, vagy csillag…! A Skorpió minőség arról is szól, hogy minden létezőt érezni, érteni vagyunk képesek. Természetesen önmagunkat is… Ám nem a szavak nyelvén.

Minőségi változás ideje jön el, méghozzá az által, hogy megismerjük, megtudjuk, mi rejlik a látszat mögött – elsősorban önmagunkban, saját teremtő erőinkre ráismerve. Az előre vivő hozzáállás mostantól az, hogy nem a másikban kutakodunk – hanem saját magunkban! Tudatalatti hajtóerőink megismerésével fogjuk látni az igazat: mit mivel, hogyan és miért teremtettünk? Ha pedig már látjuk, akkor meg is tudjuk változtatni, ami szükséges.

Zentai Anna

Kép: Pinterest