2024 nagy élménye lesz!
Hamarosan érkezik a 2024-es évről szóló videó anyag, de már most fontosnak tartom jelezni azt, amit az éves előrejelző esteken elmondtam és ami ennek az évnek és 2025-nek is az egyik nagy, megvilágosító, mélyreható élménye lehet!
A Plútó jegyváltásáról sok írás szól, arról azonban kevesebb, hogy az égbolton valami igen különleges dolog történik általa! A Plútó eddig a Nyilas csillagképben járt, egy ideje már finoman közelítve a Bak csillagképhez. Most, 2024-ben be is lép a Bak csillagkép alá, tehát csillagképi értelemben, ha valóban a Teremtő fényüzeneteit nézzük az égbolton, akkor elmondhatjuk, hogy a Plútó most ér a Bak feje alá és tavasszal bekerül a Bak dupla alfa csillagainak hatókörébe!
Mit is jelent ez?
A Bak csillagkép szól a már megszerzett ismeretek és tudás éléséről a hétköznapokban (hiszen az a tudás, ami csak fejben van és nem nyilvánul meg, gyakorlatilag értéktelen, jelentéktelen – ezért akadt el sokak útja az utóbbi években, mert nem élnek még a megszerzett tudással, nem gyakorolják, amit már tudnak! Erről sokat írtam az utóbbi hónapokban.) A Bak a hívatásunk felvállalása, a tudásunk felvállalása, a szívügyeink felvállalása – önmagunk felvállalása mindezzel. A Bak csillagzat feje ugyanakkor a Tejútra néz! ..és itt a lényeg.
A Tejút az Istenek Útja, a hétköznapi létezés körforgásából kiemelő út. A Bak a Napúton visszafelé fordulva, egyenesen a Tejútra tekint! Tekintete – dupla alfa csillagai – az isteni minőséget veszi fókuszba. Ez az égi kép azt a földi élményt jelenti, amikor visszaemlékezünk a múltunk dolgaira, emlékeire, élményeire és azokban, illetve az apró részletekben (mert alatta a Mikroszkóp csillagkép ragyog!) megtaláljuk azt, ami valójában a szívünk szerint való, vagyis az isteni minőséget jelenti a számunkra!
!!!
Tehát már 2024 és 2025 is elhozza nekünk annak a nagy felismerésnek, megvilágosodásnak a lehetőségét, hogy az emlékeinkből előtűnjön (és lehet ez ősi tudás is, nem csak a jelen élet, de főleg a jelen élet lesz az), ami igazán fontos, ami kiemel az ördögi körből, ami követendő példa a számunkra, vagy megvalósítandó, felvállalandó minőség!
Ez nem azt jelenti, hogy érdemes elmerülni a múltban és benne ragadni az emlékekben, hanem egyszerűen csak éljünk, legyünk jelen a megélt élményeknek és ha megtörténik velünk a nagy felismerés, akkor nyissuk meg rá a szívünket és engedjük magunkba, vállaljuk fel a jelenben és a jövő érdekében is az isteni minőséget bátran!
Erről az élményről, erről a nagy felfedezésről szól sok film is, például egyik kedvencünk, a Rab Ne Bana Di Jodi:
http://hundia.hu/2017/04/20/rab-ne-bana-di-jodi-isten-altal-teremtett-par-2008/
Zentai Anna
Kép: Alex Shin