2024. január 31. szerda
A nagy tisztulás már készülődik, de akármilyen mély és erős élményben, folyamatban vagyunk benne, ez most még nem az. Elindult már a folyamat, de február lesz a nagy szabadulás! Akkor már teljesen más élményeket fogunk megélni, mint most. Itt és most, ebben, ami most van, még érdemes meglátni, felismerni, hogy nagyban szól arról, hogy mennyire értékeljük önmagunkat és ennek kapcsán mit engedünk meg magunknak és mit nem, hol és miben szabotáljuk még magunkat, az igazi vágyaink megélésében. A cselekvő tisztítás időszaka van a vízöntő Nap által, tehát bátran dolgozhatunk azon, hogy szabadon éljük az új önmagunkat!
A Hold szerdán a Mérleg légies jegyében halad, ideje van a kapcsolódásoknak, társainkra való ráérzékelésnek, ám annak is, hogy a saját lelki egyensúlyunkat is megtartsuk. Csillagképileg a Szűz alatt jár a Hold, napközben annak is a jövőbe lépő, előrelépő részénél.
Amit már tudunk, megismertünk, megtanultunk, azt ideje élni, gyakorolni, csinálni! Ezzel indítjuk be igazán az energiákat, így fognak jönni a várt eredmények!
Fontos tehát a jelen időszakban: önértékelés, szűrés, tisztítás, tudás és ismeretek gyakorlati élése.
Zentai Anna
Kép: Pinterest