2024. január 20. szombat – 21. vasárnap
Először is, hadd jelezzem, hogy amikor a jövőről szóló írásokat olvasom, vagy időben előre nézek az égbolton, akkor én sem szoktam rohanni, előresietni, nem igyekszem „túllenni” a jelenen, hiszen a jelenben zajló energia az, ami itt és most van és amivel a jövőmet teremtem és tudom, hogy amiről olvasok, az még nincs. Erre azért fontos néha emlékeztetni magunkat, mert azt látom, hogy sokan már sietnének, várva valami nagy és különleges bolygóállást, hogy az majd talán megoldja a helyzetüket és közben azt, ami éppen van, nem élik meg. Nincsenek jelen. A helyzet pedig az, hogy külső erők nem fogják megoldani a dolgainkat. Az égi jelek csak jelképezik azt a teremtő erőt, amely bennünk él és amellyel magunk teremtjük tapasztalásainkat, vagy ‘illusztrálják’ a megélni való élményeinket.
Érdemes tehát úgy hallgatni és olvasni minden előrejelzést, hogy tudatában vagyunk annak, hogy ez mikor aktuális és annak is, hogy attól eltekintve itt és most még milyen energiákban vagyunk.
Nézzük hát a hétvége égi-földi történéseit!
SZOMBATON a Hold elhalad a Pleiadok csillaghalmaz alatt, az égbolt legtermékenyebb részénél, így a hónap legtermékenyebb napjához érünk! Most hatalmas lelki-érzelmi alkotó erővel, teremtő erővel rendelkezünk és bárminek állunk neki, az eredményesebb lehet, mint máskor.
Kora délután egzakt a Nap és a Plútó együttállása, a Bak jegyének végén, a Sas csillagkép alatt. E két égitest egyesülése a lélek felszárnyalását tűzi ki célul, ehhez pedig mély erőket mozgat meg. A világosság fénye most a mélységekig hatol. Teljes egészében láthatjuk át a rendszert, a működést, amiben vagyunk. Ideje jön az önerőből megtett, újító, átalakító cselekvéseknek! Hogy ne várjunk, hanem tegyünk, lépjünk, döntsünk, csináljuk. Ideje van annak, hogy érdemben változtassunk. Szintlépés, szintemelkedés napjai ezek, amelyet magunk idézünk elő, mi magunk tehetünk meg.
Rögtön az egzakt együttállást követően a Nap belép a Vízöntő jegyébe és elindul egy újabb hónap, ami most a cselekvő tisztításokról szól! Tetterőnket innentől arra használhatjuk, hogy a magasabb megértés és átlátás által, megértve azt, hogy mire nincs szükségünk, letegyük terheinket, nem önazonos, a lelkünkkel nem együtt rezgő minőségeket, hogy kiszabaduljunk abból, ami eddig fogva tartott. Ideje ez az önzetlen alkotásnak is és a közösségek, segítő-támogató egyesülések szerveződésének.
VASÁRNAP kora hajnalban, álmaink idején a Hold által meglátjuk az isteni minőséget életünkben és ugyanekkor a Plútó is átlép a Vízöntő zodiákusi jelébe. Ettől kezdve indul meg igazán a felszabadító, megújító megtisztulás! Mostantól az igazi, nagy szintemelkedést az hozza el, ha tisztítunk, tisztulunk, megnyitjuk a tudatunkat a tágabb nézőpontok felé, felszabadítjuk önmagunkat a megértés tudatában. A nyitottság. könnyedség, önzetlenség iránymutató minőségekké válnak. A korlátainkból való kiszabadulás kirobbanó erejével találkozhatunk. Ám fontos az is, hogy ez a tisztulás önmagunk, tudatunk megtisztítása legyen, ezzel tisztul az önmagunkról alkotott kép és az, hogy mi is a helyes irány. Ha bármikor olyan helyzetben találnánk magunkat, hogy nem tudjuk, mi a helyes, hol a határ – akkor az önfejlesztés, az önmunka, önmagunk megértése az, ami segíthet ebben. Érdemes kihasználni azokat a segítő módszereket és gyakorlatokat, amelyek a tisztább, szabadabb létállapotot és tudatállapotot célozzák meg.
*
(Fontosnak tartom megjegyezni, a precizitás kedvéért, hogy továbbra sincs Vízöntő-korszak. A Vízöntő jegyébe belépő és ott áthaladó égitestek egy generációs időszakot és nem egy világkorszakot mutatnak. Azt, hogy milyen korszak van, a négy világtengely és közülök konkrétan a tavasztengely mutatja meg, ő pedig a Halak csillagképben, a visszaúszó hal csillagainál van jelenleg. Még több évszázad, mire a Vízöntő korszakba érünk – de biztosan meg fogjuk ismerni azt az időt arról, hogy minden szinten tisztaság fog uralkodni a bolygón (amitől most még messze vagyunk, de haladunk efelé). )
Zentai Anna
Kép: Pinterest