2019. december 02. hétfő

2019. december 02. hétfő

dec

A Nap az Antares csillaggal, a Skorpió csillagkép szívével áll együtt a mai napon. A két csillag ereje összeadódva az éltető, mindent átalakító, mélységes és feltétlen szeretet erejének áramlását adja – és küldi tovább azonnal a lélek mélyét jelölő Neptunusznak, aki továbbra is az Achernar csillaggal áll együtt, ami a belső úton a megérkezés, a megvilágosodás, a célhoz érés, a feltámadás és feloldódás erejét adja most. Mély, eddig rejtett dolgok kerülnek megvilágításba, a vízöntő Hold pedig ehhez adja a lelki tisztulás és szabadulás, az újra való fogékonyság képességét. A Merkúr immár a Mérleg második serpenyőjéhez kezd közelíteni, így a múlt helyett már a jövő igazságaira helyeződik a figyelem. Mély megértések, rejtett jelzések, mögöttes működések felismerése és megbeszélése hoz most felszabadulást. A lélekről beszélni, érzéseket kifejezni most kihívás lehet, mégis ez segít előre.

19:23-kor a Jupiter bolygó a Bak jegyébe lép – bár a valós csillagképi háttér szerint még mindig a Kígyótartó mágikus, átalakító képességű erőterében vonul, már elhagyta a Skorpiót és hamarosan a Nyilas csillagzat alá érkezik (9-én). A Jupiter Bak jegybe lépése a tüzes szellemi erő földes, materiális síkra érkezéséről mesél. Az elmúlt időszakban sokat tanultunk, előtérbe került a hit, a bizalom, az igazság és a magasabb szintű tudás, bölcsesség témaköre. Most ideje jön az igazság és a tudás lépésről lépésre való anyagba öntésének! Érdemes elgondolkodni például azon, hogy mit tanultunk az elmúlt pár évben a kapcsolatok működéséről, vagy egyáltalán arról, hogy hogyan teremthetjük az életünket igazán magunkévá, azaz boldoggá? Most elkezdődik mindennek az anyagi síkon való levizsgázása, hiszen csak az a tudás ér valamit, amit a hétköznapi életünkben is működtetni tudunk! Vizsgázunk hitből, bizalomból és bármiből, amit eddig akár iskolapadban, akár az élet iskolájában tanultunk. Az élénk, életvidám, kiáradó Jupiter mostantól céltudatossággal, kitartással, önfegyelemmel, tartózkodással fűszereződik. Az igazság mostantól lépésről lépésre megmutatja magát! Érdemes adott helyzetekben MERNI megtudni az igazat, merni szembenézni, merni választ találni.

A Jupiter Bakba lépése azt is jelenti, hogy közelsége a már zajló Szaturnusz-Plútó együttálláshoz beaktiválódik és egyre fokozódik. 2020 márciustól lesz ez majd igazán érezhető és jelentősen meghatározza az eljövendő esztendőt. A jupiteri erők által jócskán könnyebb lesz majd az átalakulás, komoly felismerésekre és lehetőségekre számíthatunk azokban a dolgokban, amelyek a valódi értékeket, a sorsszerűen nekünk rendelt, magas minőséget képviselik életünkben.

Zentai Anna

Kép: Pinterest