2018. Június 5-6-7.

2018. Június 5-6-7.

Kedvesek, ma fogadjátok szeretettel a budapesti asztrozófia tanfolyam csillagtanoncainak első tranzit előrejelzését!

óra

Itt az ideje a felismerésből fakadó cselekvésnek, az isteni minőség irányába való elmozdulásnak. Ezekben a napokban különösen hangsúlyos, hogy a külső történésekre belül keressük a választ, magunkból kiindulva lássuk teremtéseink eredményét. A Merkúr szerdán, a Nap csütörtökön áll együtt a Rigel csillaggal, ekkor van kiemelt ideje a belső útra lépésnek.
A hét közepén nagy szerepet kap a világos kommunikáció, egyértelműen kimondani, megbeszélni, ami éppen fontos. Képesek vagyunk mindkét oldal helyzetét megérteni, tisztán látni. Ideje van a konkrét lépéseknek, kimondásnak, eszmecserének.
A következő három napban a belső lelki világ, az érzések tisztítása hangsúlyos, lelki tisztulás zajlik. Kedden a múlt terheinek lerakása, szerdától pedig a jövő érdekében történő tisztítás zajlik.
Az Ikrek fejénél járó Vénusz által most megérthetjük emberi kapcsolatainkban a különböző működéseket, polaritásokat. Kedden a múlandó minőségekkel, pénteken az örök és halhatatlan minőségekkel találkozunk. A Mars által ideje engedni, hogy az isteni akarat érvényesüljön. A feladataink vállalásához kapjuk az erőt.

Szijj Mariann, Belák Anita, Kadlecsik Lídia, Ürmös Kitti, Kelle Noémi, Mizsei Bea, Nyárády Zsuzsanna, Császár Viki, Váncsa Mária, Rocska Andrea, Kéri Cintia, Neszádeli Katalin, Kállai Zsuzsanna, Szakszon-Konecsnyi Enikő

Kép: Pinterest