2017. szeptember 29. péntek – 30. szombat
2017. szeptember 29. péntek – 30. szombat
A Hold járása szerint csütörtökön fény teremtődik, pénteken életre kel, szombaton pedig a már élő fényt óvjuk, vigyázzuk, az értékeket őrizzük tovább. Pénteken megtapasztalhatjuk a saját magunk által teremtett (valósnak vélt, ám valótlan) korlátokat (de az igaz értékeket is). Türelemmel, kitartással tesszük a dolgunkat a hétköznapokban. Szombaton aztán felismerve, hogy mindez önkorlátozás volt, már szabadon szárnyal a lélek.
(A Hold pénteken a Bak jegyében, Nyilas csillagkép alatt, szombaton a Vízöntőbe és a Bak csillagkép alá ér.)
A cselekvő énünket jelképező Nap és a kommunikációs, intellektuális erőket jelölő Merkúr a Szűz múlttól elrugaszkodó részénél jár, így továbbra is arról szól ez az időminőség, hogy a múltat magunk mögött hagyva, kidolgozva, rendezve lépjünk új utakra.
A pénteki álmok során a radikális átalakulás, a szintemelkedés és a lelki erő, érzelmi újjászületés kapui nyílnak meg. Késő este kisebb meglepetések által sikerülhet befejezni egy lelki feladatot, szabadulni az ördögi körből.
A szombati álmok már jóval mélyebbek, intenzívebbek lehetnek. Itt lép át a Merkúr a Mérleg jegyébe, ami mostantól kellemes, békítő beszélgetéseket, kapcsolataink harmonizálását, kiegyensúlyozott szellemet és gondolkodást, irodalmi-művészi hajlamot ígér. A Vénusz és a Neptunusz egymást kiegészítő inspirációja is itt éri el csúcspontját. A Vénuszhoz a Mars közelít egyik oldalon, a két vágybolygó erős termékenyítő-teremtő erőket is ad. Mindez az Oroszlán csillagai alatt az ösztönök uralását, a sors uralását, a feltétlen szeretetet üzeni a háttérből. Önmagunkról tanulhatunk sokat a vágy ereje által. A Neptunusz oldaláról a Vízöntő tisztító, szabadságot hozó, életerővel töltő csillagai jelennek meg, a jövő érdekében történő oldásokat és tisztításokat segítve, a lélek mélyén. Az erők összekapcsolódása tehát mély érzelmekről, érzetekről, vágyakról szól, két erő törekszik az egyesülésre bennünk. A Neptun titka éppen maga a titok. Ha saját mélységeinkbe rejtett titkainkat önmagunk elől is eltemetjük, akkor nincs miért csodálkozni azon, ha csalódást okozunk önmagunknak a felszínen. Most megismerhetőek, még mélyebben a lélek és a tudatalatti rejtekei. Adott esetben dolgozhatunk félelmek, függések, önsajnálat, kétség, féltékenység és egyéb önmagunkat lehúzó vackok kipucolásán, bármin, amivel az egységből eddig kirekesztettük magunkat. Vagy, ha már értjük-éljük-érezzük a Minden Egy állapotát és merjük átadni magunkat a legmélyebb (egyben legvalódibb) érzelmeinknek, hallgatni finom érzékelésünkre, akkor megélhető ugyanez mélységes harmóniában és bizalomban, mámorban, egymásra érzékelésben, testi-lelki-szellemi feloldódásban is. Nem mellékesen olyan intuitív üzenetek, sugallatok és élmények is érhetnek e napokban, amelyek csodaszámba mennek és arra ösztönöznek, hogy hozzunk le valami égit, valami istenit, a földi, emberi szintre. Ha nem a szerelemben (bár nem véletlenül ez van most asztalfőre tálalva az égiek által), akkor művészi munkában, kreatív alkotásban, egészségben – gyógyulásban, vagy bármely más téren is.
A Neptun egyik analógiája a nagy víz, vagy mély víz (alacsonyabb rezgésszinten az alkohol és szenvedélybetegségek, amelyek valójában menekülési lehetőséget adnak a valós érzelmek elől, így érdemes elkerülni őket). Most tehát esélyt kapunk arra, hogy ami a mélyben bennünk él, arra rálátva átmossuk azt a Vízöntő tiszta hullámain keresztül, tisztázva önmagunkkal (akár másokkal is), mik is ezek az erők, érzések és kioldva azokat a lelki szennyeződéseket, melyek miatt nem tudtunk igazán feloldódni az Egység állapotában (bármilyen értelemben).
(Ui.: a jövőbeni reklamációkat kiküszöbölve, az egyszerűség kedvéért és a kiábrándulásokat megelőzve: a trigon és szembenállás fényszögei most még inkább az inspirációt adják, a megvalósulás a kvadrátok által jön el. Persze ez csak általánosság.)