2017. július 06. csütörtök
2017. július 06. csütörtök
Álmaink idején a Merkúr az Oroszlán jegyébe lép, a feltétlen szeretetet sugárzása válik hangsúlyossá minden szavunkban, közlésünkben, minden kommunikációs csatornán keresztül. Eljön a rálátó megértés, a világos önkifejezés időszaka. A Merkúr mögött a Rák csillagkép első, befogadó, megnyíló ága ragyog – figyeljünk továbbra is arra, hogy mire nyílunk meg a hétköznapi eszmecserékben, milyen gondolatoknak, milyen energiáknak adunk teret! Hiszen aminek energiát adunk, azt éltetjük, abból teremtünk!
A jövőről is szólnak az álmaink és most tudunk igazán mélyen és tisztán rálátni arra, hogy mi rejlik a lelkünk legmélyén! Már a szerda este, de az egész csütörtöki nap is alkalmas arra, hogy szembenézzünk félelmeinkkel és nemet mondjunk rájuk, ugyanakkor szembenézhetünk a legmélyebb érzéseinkkel is, amelyekről lehámozva a kívülről jövő hatásokat, dönthetünk úgy, hogy követjük ezeket a tiszta, belső hívóerőket.
Most világosodnak meg előttünk életünk, aktuális élethelyzetünk legnagyobb igazságai, most derül fény a valóságra! Mindez párkapcsolati téren és emberi viszonyainkban különösen erősen van most jelen és nagyobb lépéseket is tehetünk azért, hogy a jövőben már egy rendezettebb, kiegyensúlyozottabb, harmonikus, teljes életet éljünk. A délelőtt folyamán abból is próbára tesznek az égiek, hogy merünk-e igazán a szívünkre hallgatni! Mindez csak egyetlen, tudatos döntés és az utak arra nyílnak előttünk, amerre fordulunk.
A Hold a Tejútra emelkedik most, a Nyilas tüzes jegyében, a Kígyótartó gyógyító erőterébe érve. Ideje van kézben tartani és irányítani belső erőinket, ideje van gyógyulni.
(A mai napra különösen ajánlom az Oldás és Teremtés című írásban foglalt gyakorlatot:
Zentai Anna
asztrozófus