2017. január 02.
2017. január 02. – A naptári váltás ne tévesszen meg senkit – a Halak lezáró, korszakváltó ideje, az elmúlt időszak folyamatainak befejezése még csak most kezdődik. Ez a hetünk arról szól, hogy az elmúlt évet zárjuk, vagy egy adott időszak végére érve a feladatainkat, munkáinkat befejezzük. Felhívnám a figyelmet a befejezés és lezárás közötti különbségre: le lehet zárni valamit befejezetlenül is, ám ez nem jelent megoldottságot, sőt, a megoldatlanság és befejezetlenség karmáját visszük magunkkal; illetve le lehet zárni valamit úgy is, hogy valóban pont kerül a végére.
Erre ad lehetőéget a januári és februári, de még a március közepéig tartó időszak is. Most valóban itt a lehetőség a munkáink, küldetéseink végigvitelére, befejezésére, ha kell, akkor lépésről lépésre, koncentrált figyelemmel és céltudatossággal, de sikerülhet. Megéri majd az eredmény és a megkönnyebbült sóhaj a végén.
A Nap ezen a héten a Bak jegyében jár, ami sorsfeladatként jelenti, hogy megmutassuk, ragyogtassuk saját fényünket, beleálljunk (élet)vezető szerepeinkbe, merjünk irányítani sorsutunkon. Érdemes előkerülnie ekkortájt ősi értékeknek, hagyományoknak, a céltudatos önfegyelemnek és akár a szigorúságnak is – az ősi értékrendre, a valódi szeretetre irányulóan.
HÉTFŐ – A délelőtti órák kitűnőek arra, hogy az ünnepek után tisztogassunk, kívül és belül, foglalkozzunk a külső vagy belső szépség és harmónia megteremtésével. A Nap a Nyilas csillagképben jár, a lóhátról nyilazó emberalak közepén, a Nunki csillagot és az Ain al Ramit (Nyilas szemét) érintve. Ideje van, hogy felvegyük, vagy megerősítsük kapcsolatunkat az égi szférákkal, felsőbb tudással. Szemünket az égre helyezve emlékezzünk arra, honnan is jöttünk, miből eredünk, tisztán meglássuk, vagy szemmel tartsuk a magasabb, isteni igazságokat.
Írásnak és beszélgetéseknek elsősorban a kora délutáni órák kedveznek (dél és 16 óra között).
A Hold a Vízöntő jegyéből a Halakba lép ma délelőtt, és egész nap, de főként a kora esti órákban érezhetjük, hogy egy adott helyzetben, dologban, szabad választást kaptunk – ideje eldönteni, hogyan és merre tovább, rendezzük-e lelkünket, vállaljuk-e munkáinkat, megdolgozunk-e az eredményekért, befejezzük-e, amit elkezdtünk, letesszük-e terheinket és megtisztulunk-e egy szebb jövő érdekében?
Zentai Anna
Kép: my vintage horoscope