2017. augusztus 14. hétfő

2017. augusztus 14. hétfő

lydia hansen erdőtündéres

A Hold a Kos csillagkép alatt ma lélekben megadja az erőt, hogy távoli céljainkat látva, érezve, nekiinduljunk az új utaknak, új lehetőségeknek, leszámolva félelmeinkkel, hátráltató tényezőkkel. A Bika jegye által pedig ideje, hogy megéljük a földi élet lehetősége által kapott örömöket és megerősítsük érzelmi biztonságunkat, bizalmunkat.

A Nap és a Mars továbbra is távolodó együttállása az Oroszlán csillagkép múltba néző feje alatt, a saját ösztönös működéseinkre, magatartásunkra ad rávilágítást. Múltbeli viselkedésünkből sokat tanulhatunk, legyen az tegnap, 1 éve, 10 éve, vagy akár előző életben megélt élmény.

A nap eleje alkalmas arra, hogy amit eddig nem beszéltünk meg, azt újra előszedve, kellemesen megvitassuk. Déltájban a megérzésekre, érzékelésre, de az érzelmekre is javasolt figyelmet fordítani – és bízni azokban.

Hogy min is illendő uralkodnunk önmagunkat tekintve, azt a délután folyamán tudjuk leginkább kideríteni. A rálátás és az új kezdet ideje is ez. Családi, baráti, munkahelyi és érzelmi kapcsolatokat egyaránt harmóniába hozhatunk a délután folyamán, feltéve, ha merünk szembenézni önmagunkkal és a küzdelmeinket magunkban, nem a másik emberrel éljük meg. Válaszokat kaphatunk eddig nyitott kérdésekre, amelyek megnyugtathatják lelkünket. Az este változásra, megújulásra ösztönöz, és arra, hogy az életünk valódi értékeire koncentrálva, gyökeres átalakulást vigyünk véghez. Lelki erőnket megnövelhetjük.

 

Zentai Anna

Kép: Lydia Hansen