2017. augusztus 05. szombat
2017. augusztus 05. szombat
A Jupiter és a Plútó kvadrát fényszögének idején nem csoda, ha olyan dolgokat tapasztalunk, mint például az egyik pillanatról a másikra való teljes átbillenés és teljes megértés, vagy radikális nézőpontváltás, amellyel minden egyszerre kitisztul előttünk. Lehet örülni az igazságok felfedezésének, hiszen ennyi kell lényegében ahhoz, hogy az életünket olyanná varázsoljuk, amilyenné valójában szeretnénk!
Szombaton a Hold is együttáll a Plútóval (késő délelőtti óráktól kora délutánig), így az érzelmek, a lélek is bekapcsolódik a nagy megújulásba. Ideje van meghaladni eddigi félelmeinket, meglépni éppen olyan dolgokat, amiktől a legjobban tartunk. A Nyilas csillagkép alatt vándorló Hold ugyanakkor bölcsességet, tudást hoz le a lelkiségen át a hétköznapokba és ennek kiáradása is eljön. A Nap már együttáll az Acubens csillaggal, ami a Rák elengedő szeretetet jelképező ágának legfényesebb csillaga, maga a Rák ollója – ideje van levágásnak, leválásnak, engedésnek, elengedésnek, megszabadulásnak, valami új születésének, útra bocsátásának. Mindez a vasárnapra virradó álmaink során a legaktuálisabb. A Vénusz az Ikrek csillagképben a halandó minőségeket jelképező Castor lábfejével, a Tejat Posterior csillaggal áll együtt – vagyis itt az ideje minden értelemben túllépni a halandó, elmúló dolgokon!
Zentai Anna
asztrozófus
Kép: Pinterest