2016. március 26-27-28.
Március 26. szombat – 27. vasárnap – 28. hétfő
Az ünnepek idején a legkönnyebb rálátni arra, mennyire meg van vezetve az emberek tömege – az azonos időben megtett ugyanazon cselekvések, a hömpölygő tömeg az áruházak parkolójában, a „szokások” (most nem a hagyományokra gondolok), amelyeket csak azért teszünk, mert kívülről ezt látjuk… egy ünnepi készülődés ma már nem a belső figyelmet, az elvonulást, hangolódást és a lélek ünneplőbe öltöztetését, hanem a bevásárlást és a külsőségek alakítását jelenti. Ám ha valóban magunkba mélyülünk, ha ráhangolódunk a kozmikus időre, akár egy meditáció, egy révülés, vagy egy puszta figyelem, jelenlét által, akár azt is tapasztalhatjuk, hogy nem is biztos, hogy most van Húsvét… Olyan egyszerűen elfogadjuk azt, amit a külvilág sugároz felénk… ám hogy valóban minek van ideje, azt a belső hang pontosan érzékeli.
Mi lehet nagyobb ünnep annál, mint hogy leülünk egymás mellé, minden külső zajt kizárva és egymásra figyelünk? Ha csak úgy jelen vagyunk szeretteinknek, célzott cselekvés nélkül. Vagy a madarak hangjának, a virágzó fák illatának, amely a tavaszi szellővel érkezik…
Minek is van ideje? Az áldozatnak még kevésbé. A lezárásoknak, visszaidézésnek, de előre látásnak is, a tisztításnak, kreativitásnak mindenképp. A táltos paripa hátán száguldva feladataink tetőpontja felé tartani. Sugallatokat fogadni. Új építményeken gondolkodni. Befelé érezni, bizalmat építeni. Színeket lélegezni és festeni. Természetben töltekezni. Szombaton angyalokkal táncolni – Vasárnap a farkasokkal üvölteni. Szívünket mérlegre tenni. Hétfőn a lélek tüzét felszítani. Kegyelmet adni. Magunkban keresgélni. S mindeközben végig ott ragyog felettünk az Égi Igazság lángpallosa, amely ritkán egyezik a földi szabályzattal.
Semmilyen külsőség, semmilyen elvárás, semmilyen kiöntött, terítőn landoló vörösborfolt, semmilyen törött tányér, semmilyen repedt tojáshéj, semmilyen rossz szó nem lehet fontosabb a SZERETET éltető, önmagát ünneplő, lelkeket építő erejénél.
ZenTaiAnna