2016. november második felére
Vasárnap hajnalban látszólag irányt vált a Neptunusz, a mélységesen mély tudati-lelki világunk működését jelképező planéta. Már most is érezhető az a lehetőség, amit ez a pár nap elénk tár: most a legmélyebb, láthatatlan szinteken zajló működésekről tudomást véve, óriási tisztító erők indulhatnak be, szellemi, lelki és testi szinteken is.
Kiderülhet mosanság, hogy milyen gondolatokkal, hiedelmekkel, érzésekkel, fizikai szerekkel mérgezzük magunkat – mindez azért, hogy az eddig titkosan, mélyen rejtőző, önmagunk elől is eltemetett ellenerők, amelyek teljességünket akadályozzák, feloldhatóvá váljanak. A Vízöntő hulláma alatt a Neptunusz a szebb jövőért történő tisztítás idejét üzeni, ez segíthető böjttel, belső tisztítással, ami az ünnepek közeledtével amúgy is esedékes.
Jövő héten, csütörtökről péntekre forduló éjjelen lesz egzakt a Jupiter és a Plútó megvalósító erejű aspektusa. Méghozzá úgy, hogy az igazságot érzékeltető Jupiter a lelkiség Holdjával, a sorsemelő erőnket jelölő Plútó pedig a termékeny Vénusszal áll együtt.
A Jupiter ekkor a Szűz csillagkép előrelépő lábán a jövő felé tett nagy lépéseket, a Plútó pedig a Nyilas csillagképben, a magas égi erők kiárasztását közvetíti. Bármilyen hétköznapi, egyszerű élményünkben, megélésünkben megnyilvánulhatnak ennek a fényszögnek az üzenetei. Egyik oldalról, szellemi-kapcsolati szinten learatjuk eddigi vetéseinket, illetve a bölcs szeretet, az elfogadás, megbocsátás, megértés, a hit és az igazság megismerése visz előre. Segítő tudást, bölcseletet kaphatunk ahhoz, hogy hétköznapjainkban boldoguljunk. Ezzel kapcsolatosan kapunk rettentő nagy erőt is, amelyet tudatosan a belső átalakulásra, sorsunk emelésére, jóra fordítására használhatunk, a felsőbb útmutatást követve. Itt az ideje, hogy kiderüljön, mely nézeteink állják meg a helyüket és melyeken van lehetőségünk a javunkra változtatni. Mélységes és szenvedélyes erők segíthetnek ahhoz a tapasztaláshoz, hogy megismerjünk egy, az eddig tudottnál hatalmasabb igazságot, eszmét, világnézetet.
Ha merünk változtatni, az nagy előrelépés lehet tudati fejlődésünkben.
Zentai Anna