2016. június 16.
Június 16. csütörtök
A mai napon érdemes gyakorolni a spontaneitás és az anyagi felelősségvállalás laza keverékét. Vagyis: tenni a célokért, anyagi kereteket adni, ugyanakkor meghagyni azt is az égieknek, hogy ha bármibe is bele akarnak szólni, hát tegyék bátran.
Az érzések, érzelmek áradása mutatkozik kora délután, tisztítás és oldás ideje ez, mélyebb tudati-lelki szinteken. Este (a 22:22 női energiájában egzakt a Hold és a Jupiter fényszöge) több fontos és mély felismerésben lehet részünk, amikor megérthetjük az eddig nyitott kérdéseket, a szeretet működését, a múltat és a múlt tanításait. Folyó ügyeinkben támogatást, lendületet kaphatunk ma és az angyalok segítő sugallatai is velünk tartanak még.
A Nap már a Saiph csillag hatókörében jár, a Vénusz pedig most halad el a Betelgeuse csillag alatt, amely Nimród válla, egyben legfényesebb csillaga! Ez az erős váll tartja a Tejutat, vagyis a mai napon a női minőséget, a termékeny energiák működtetését, a párkapcsolati működéseket, a művészi hívatást illetően ideje van a felvállalásnak! Mégpedig nem is akármit van most idő felvállalni – mindenképpen azt, amiről tudjuk, érezzük, hogy az átlagnál magasabb, nemesebb, isteni minőségű!
ZenTai Anna
Kép: Duval: Vénusz születése (részlet)