2016 – A magyarság felvállalásának éve – Az aktuális energiák útmutatása Júniusi csillagüzenetek II.

A magyarság felvállalásának éve – ezzel a címmel írtam én is és sokan mások is, még 2015 végén. Most, a napokban van ideje igazán megtapasztalni, hogy mit is jelent ez!

goingtomakeitminute p tumblr p com
A Nyilas jegyében járó Szaturnusz a Jupiter uralma alatt áll. E két planéta a bölcsesség bolygói. Megjelenítenek két különböző minőséget, két különböző fajta embert is, akik bár más úton járnak, de mindketten értékeket és tudást képviselnek.
A most fennálló, nagy égi négyszög ezen a hétvégén fog igazán tetőzni azzal, hogy a Hold is bekapcsolódik, majd szépen, lassan, fokozatosan, napról napra gyengülni fog. A négyszög a következőkből áll, négy csúcsán ezeket az égi jelöléseket látjuk:
Nap-Vénusz együttállás az Ikrek jegyében, a Bika csillagkép szarvánál, Jupiter a Szűz jegyében, az Oroszlán csillagképben, Szaturnusz a Nyilas jegyében, Skorpió és Kígyótartó csillagképekben, illetve Neptunusz bolygó a Halak jegyében, a Vízöntő csillagképben, a jövő tisztítását jelképező csillagok alatt.

Lényegi jelentése mindennek, hogy most van ideje igazán, tisztán összekapcsolódni a lelkeknek, az embereknek, most van ideje Egységbe kerülni! Ez történhet a párkapcsolatokban, az igaz társakkal, a barátságokban, a munkatársi viszonyokban, hívatásban vagy családban, nemzetségek és népcsoportok között, vagy bármely emberi viszonyban! Ennek menete viszont nem egyszerű, ezért érdemes ezt felismerni!
Igazi társas kapcsolat az, amikor merem magam megmutatni a másiknak, amikor merek szembenézni a saját félelmeimmel, egó-játszmáimmal és merem engedni, hogy a társam tanítson engem! Ennek a döntésnek van most ideje – ha merem engedni, gazdagabb lehet az életem olyan kapcsolatokkal, amelyek igazán értékesek, de ha tovább táplálom a félelmeimet, akkor elveszítem a lehetőséget (legalábbis egy időre, de nem örökre).
A Jupiter a Szeretet Bölcsességével való együttműködést jelenti a kapcsolatokban, mögötte az Oroszlán csillagkép magas szinten a Feltételek Nélküli Szeretet állapota! Ha ebben a szeretetben tudok kapcsolódni a társammal, akkor biztosan jó helyen vagyok. Ez a szeretet együtt jár azzal, hogy akkor is szeretem a másikat, amikor az hibázik, egózik, amikor nem csak a szép és jó oldalát mutatja nekem. Ha ez a szeretet-állapot még nem állt be (önszeretet is!), akkor jelennek meg ennek alacsonyabb szintjei: hárítom a másikra a problémát, nem tanulok hibáimból, nem akarok magamba nézni, nem válok irányítójává életemnek.
A másik oldalon ott áll a Neptunusz, magas szinten az Egység, az Unio Mystica megjelenítője. Ahhoz azonban, hogy mi, gyarló emberi lények eljussunk ebbe a varázsos, áldott állapotba, éppen azzal kell szembenéznünk, ami két-ségben tart, ami az egót építi. Konkrétan a legmélyebb félelmeink kerülnek most felszínre, azért, hogy rájuk látva oldhassuk őket! Ha ez megvan, akkor állunk készen egy szebb és letisztult jövőbeli minőségre.
Ott van aztán a Nap-Vénusz együttállás, amelyben a Vénusz kifejezetten a női minőséget jeleníti meg. Nem véletlen, hogy a nők szerepe és főleg az ő összetartásuk rendkívül fontos a mai világban! A nők tudnak igazán széthúzni és egymásra mutogatni, óriási energiákat mozgósítanak a láthatatlan szinteken, de ha ezt az erőt összefogjuk és egységbe kerülnek a nők, akkor ugyanez az energia egy letisztult, építő, tápláló, stabilitást jelentő erő lesz. Az Ikrek jegy itt üzeni azt is: mindkét oldal jelenlétére és minőségére szükség van az egységhez, ideje testvériesen összefogni.
S végül ott a Szaturnusz: a küldetés felvállalásának jelölője. Megjeleníti a kényelmes komfortzónából való kilépést, önmagunk meghaladásának lehetőségét, a valóban értékes dolgokra (kapcsolatokra) való koncentrációt és főként most azt, hogy ideje van felvállalni valamit. Nekünk, magyar lelkű embereknek nem is keveset! Hiszen kevés nemzet van, aki belső kódjaiban olyan minőséget hordoz, mint a magyar ember. Hogy mi ez? Az a képesség, hogy nem húzom le, nem nyomom le, nem győzöm le a másikat, hanem összefogok vele! Az, hogy ha kell, akár felemelem az ellenségemet is (és tudom, hogy ő valójában nem ellenségem, hanem kiegészítő társam, a belőlem kivetülő minőség megtestesítője), hogy képes vagyok a kegyelemre, az irgalomra, a szeretetre, a megbocsátásra, az „együtt”-re, minden helyzetben.
No, valami ilyesmit van ideje most felvállalni. Itt és most, az egyéni életekben, kicsiben. Hogy azután nagyra nőhessünk.

ZenTaiAnna

Kép1: goingtomakeitminute.tumblr.com