2015. november 25.

November 25. szerda – Naptári értelemben tűnik csak hétköznapnak ez a szerda, hiszen kozmikus értelemben valódi ünnepnapot élünk! A Merkúr a Szaturnusszal áll együtt, a Skorpió ollójánál, együttállásban a szívét védő pajzzsal, az Al Niyattal, a telihold 23:45-kor egzakt, a Nap a Skorpió homlokán a Dschubba csillaggal, valamint a Kígyótartó első kezének csillagával (Yed Prior) áll együtt, a Hold kora este a Pleiadok alatt vonul el, a Jupiter pedig a Denebola csillaghoz, az Oroszlán nemző részéhez közelít, immár a hatókörébe érkezve.
A Nap világosságában cselekvő erőnk a tudatosságra, szellemünk irányítására koncentrálódik. „Elsőkézből” értesülünk a szeretet-üzenetekről. A Merkúr és a Szaturnusz az információk áramlásában, az önkifejezésben a félelmeink meghaladása által kibontakozást és magasabb szintű eredményt ígér. Az Al Niyat csillag fényével töltekezve, igazi védőpajzsot, védelmet kapunk, vagy hozhatunk létre most. 22 és 23 óra között érdemes a védő szertartásainkat elvégezni, illetve védelmet küldeni bárkinek, bárminek, amit megóvni, védeni szeretnénk. A szavaknak – különösen a hangosan kimondott szónak, vagy imának – most különös ereje van.
Gondolkodásban és kommunikációban most a koncentrációs képesség, a lényegre fókuszált állapot, a valódi értékekre való figyelem jellemző. Mindennek hátterében ott az alacsony rezgésű minőségek, magatartásformák és szokások levágása, elengedése – ami által nemsokára, a Tejút Csillagösvényére lépve felemelkedhetünk!
A Jupiter, az Oroszlán csillagkép nemző részéhez érkezve a fényalkotás idejét mutatja – a hiten, a bizalmon, a tudáson, az igaz és feltétlen szereteten, a szeretet kiáradásán keresztül teremthetünk, hozhatjuk létre a jövő, immár nem félelemből, hanem szeretetből épített kapcsolatait és állapotait!
17 és 19 óra között a Hold a Fiastyúk csillaghalmaz alatt halad – ekkor vagyunk a legtermékenyebbek, bármibe is fogunk! Késő este pedig, a telihold fénye rávilágít lelkünk eddig sötétben lévő, most láthatóvá váló zugaira. Az ikrek Hold – nyilas Nap az égi és földi tudás és megértés együttesét, az igazságok tiszta meglátása mellett az érzelmek kifejezését is jelöli. Csillagképi hátterében a Bika a lelki-érzelmi termékenységből létrejövő biztonságot, a Skorpió pedig e biztonságnak – biztosságnak a belső világokban megjelenő tartalmát, a belső stabilitást, illetve a minőségi átalakulás cselekvő erejét jelképezi.


ZenTaiAnna