2015. november 14.-15.
November 14. szombat – 15. vasárnap – A Nap a Skorpió jegyében saját belső működéseink vizsgálatának idejét jelzi. Mögötte a Mérleg csillagkép, így a belső középpontunk megtalálása, az egyensúly megteremtése és az igazságokra való rálátás is aktuális. A Merkúr, a Vénusz és a Mars a Mérleg jegyében pedig annak idejét üzeni, hogy most a külvilágban, a társaink tükrében még inkább megismerhetjük önmagunkat. Élményeink, melyeket az emberi kapcsolatokban most szerzünk, önmagunkról is szólnak, bennünket tükröznek.
Szombaton a Hold a Kígyótartó csillagfényén át a gyógyítás erőinek fokozott áramlását hozza el. Lelkünk gyógyítására, érzéseinkkel való varázslatra van lehetőségünk. A Skorpió fullánkja alatt elhaladva, a kora délutáni órákban tudjuk kidolgozni magunkból azokat a minőségeket, amelyekkel még távolt tartjuk magunkat egy boldogabb, jobb létezéstől.
Vasárnap a Bak jegyébe lépő Hold által nyugodtabb, lelassult, a részleteket is figyelembe vevő lelkiséggel tölthetjük a napot. Érezhetjük, milyen helyzetben, minek van éppen ideje, vagy minek nincs. A Hold mögött a Kígyó Farkának csillagai saját ösztöneink működtetésére hívja fel a figyelmet (továbbra sem elfojtásról, hanem működtetésről van szó!). A Tejút barlangjába nyúló kígyófarok a nemzés, a beavatás idejét közvetíti. Ilyen időkben érdemes földi szinten, gyakorlatilag is ellátogatni egy barlangba (akár erre kinevezett kis kuckóba), hiszen itt aktiválódik az eddig rejtett tudás, életbölcsesség.
Ösztöneink működtetése, lelki határaink meghaladása ma összekapcsolódik a múlt rendezésével, a múlt minőségeinek elhagyásával, az elindulással. Ideje egy érzésekre, érzelmek megélésére-kifejezésére alkalmasabb életminőséget teremteni.
A Szaturnusz ekkor áll együtt a Kígyótartó könyökével, a Marfik csillaggal. Ám nem csak könyökként, de a beavató női minőség fontos állomásaként érzékelhetjük ezt a csillagot. Egyre jobban nyílik meg a női minőség, a termékeny-teremtő, gyógyító-beavató varázserő. Mindezt felvállalni, működtetni időszerű.
Z. A.
Kép: missiongalacticfreedom.wordpress.com