2015. március 28.-29.

Március 28. szombat – 29. vasárnap – Szombaton a Hold az Ikrek csillagkép alatt jár, így lelki szinten, érzéseken át, de akár a család vonatkozásában is a polaritásokat érzékeljük. Különbséget tehetünk a múlandó és a maradandó között, utat választhatunk, hogy merre tovább. Az este kellemes beszélgetéseket, inspirációkat hozhat. Vasárnap a Hold már a Rák csillagai alatt halad, a nap során először a befogadó szeretetet, majd a tápláló szeretetet jelképező ágat érinti. Így a megnyílás kérdése, lehetősége és döntése után a gondoskodás, az odaadás órái következnek. Ez elsősorban szellemi szint, ezért érdemes odafigyelni arra, hogy lelkünk szentélyébe mit engedünk be és mit nem.

 

A szerelem testi megélése és kreatív-művészi ihletettségünk anyagba öntése egész hétvégén, de főleg vasárnap hangsúlyos. Szenvedéllyel élhetjük meg ezt az élményt. Érzelmeket, párkapcsolati mintákat illetően, most nagy átalakulás küszöbén vagyunk, ami a napokban beindul, annak az a célja, hogy minőségében emelkedjen az életünk. Pénteken és szombaton első lépés ehhez az elengedő szeretet, illetve a szeretet sugárzásának engedése. A következő majd vágy hajtóereje, a felvállalás és a régi határok meghaladása lesz. Tapasztalataink és megéléseink alapján akár eddig kőbe vésettnek érzett törvényeinket is átírhatjuk.

 

Zentai Anna