2015. április 10.
Április 10. péntek – Mágikus varázserőink, érzékeléseink most jobban működnek, mint általában, különös tekintettel az anyagi bevonzásra, gyarapodásra. Érdemes erőst figyelni arra, mit érzékelünk a látható dolgok, emberek, történések és tettek mögött, illetve meg is bízni ezekben az érzékelésekben!
A Vénusz már a Fiastyúk csillaghalmazt közelíti, az év legtermékenyebb időszaka zajlik. Ezt a hétvégén élvezhetjük igazán. A Mars egyúttal a Kos fejéhez, a Hamal csillaghoz közelít, a szellemiség, tudatosság, szellemi erő és elszántság áramlása történik.
A Hold tovább úszik a Tejúton. Az Istenek Útja és a Napút kereszteződése jelenti azt a kaput, ahol a karma körforgásából kiemelkedhetünk és a magasabb szintek megnyílnak előttünk, ezért most kiemelt lehetőségünk van a szintemelkedésre, bármilyen helyzetben a felülemelkedésre, illetve az intuíció is fokozottabban működik.
Ideje, hogy amit megtanultunk, megértettünk, amit már tudunk, azt hasznosítsuk is a gyakorlatban, átültessük a hétköznapokba. Hiszen mit ér az a tudás, ami csak fejben létezik, de nem kezdünk vele semmit? Itt az idő, hogy szépen, fokozatosan használjuk és olyan dolgokat építsünk, ami igazán értékes, életképes.
Zentai Anna