2014. október havi útmutató

OKTÓBER HAVI ÚTMUTATÓ I. rész

 Ha mostanában azt vettétek észre, mennyire megszaporodtak az égi jelek és milyen egyértelmű formában jönnek elétek, hát nem véletlen. Az angyalok ugyanis megsokszorozódott erővel állnak mellettünk, csak kérni kell őket, beszélni hozzájuk és nem hagynak válasz nélkül.
Az álmok és intuíciók fokozott ideje, a beavatások varázsos pillanatai lesznek ebben a hónapban is azok a napok, amikor a Hold a Tejúton jár. Október elsején, 13-án, 14-én, 27-én estétől 29 hajnaláig történik mindez.
A Nap az évkörön (Zodiákus jegyrendszer) haladva a Mérleg jegyében, majd 23-tól a Skorpióban jár. A nyári – ősz elejei teremtéseink, aratásaink betakarítása után, ideje felkészülni a téli álomra, megtenni kívül-belül is azokat az óvintézkedéseket, védelmező, békét és nyugalmat hozó tevékenységeket, amelyek óvásában majd nyugodtan pihenhet a lélek. A külsőről egyre inkább a belső tartalom, a lélekkutatás felé terelődik a figyelmünk. A Mérleg a párkapcsolat és az egyensúly megteremtésének ideje is, a Skorpiónál pedig már a mélyebb, csak a szívnek látható, mögöttes tartalmak felé fordulunk. Itt már nem az anyagi, hanem a lelki stabilitás megerősítésének van ideje. Változásokat tehetünk, hiszen közeledik egy olyan beavató időszak, amikor hamarosan kiemelkedhetünk a karmikus körforgásból és magasabb szintre küzdheti fel magát a lélek – de ehhez most még, a Skorpió idején levághatjuk magunkból azt, ami ettől visszatartana.
Ha a csillagokba nézünk, akkor a Napot a Szűz csillagképben látjuk haladni, egész októberben. Ennek első fele az Arató Szűz (aki maga is képviseli az angyali minőséget), második része pedig a Tiszta Angyal, ahol már egyértelműen nem a külső, hanem a belső munkák, a belső tisztaság érzékelhető. A Nap októberben a Szűz múlttól ellépő részétől indul, így a múlton való továbblépéssel kezdődik a hónap, majd a Szűzleány csillagain végighaladva, a szeretettel való rendezést a jövő előkészítése, a jövőért folyó munkák követik. Hó végén a Nap már az Angyalban halad. Égi környezetében ott ragyog a belső ösztönvilágunkat jelképező vizikígyó, a Hydra, az állatias erők fölé emelő, magas tudást, emberséget képviselő Kentaur, valamint a föld hasznosítását, művelését megtanító óriás, az Ökörhajcsár (Bootes) csillagkép is. Október 3-tól 11-ig a Nap ugyanakkor elhalad a Holló csillagzat alatt, amikor is megtörténnek a jövő érdekében zajló, értékmentő változások. Nagyobb korszakváltásnak, átalakulásnak jön ideje, méghozzá aktív, cselekvő módon, a világosság fényében! A Holló égi üzeneteket, jóslatokat és bölcs útmutatást hoz. Segít abban, hogy új életminőséget teremtsünk, ahova csak azt örökítsük át a régiből, ami igaz, örök értéket képvisel!
Folytatás következik.


Zentai Anna