2014. január 01.
2014. január 01. – Fényben újjászületve –
A Nap, a Hold és a Plútó együttállása a Bak jegyében, a Kígyó Farka, Pajzs, Nyilas és Déli Korona csillagképek alatt. A naptári újév első napja lehetőséget ad arra, hogy rálássunk a lelki-érzelmi működésekre, és radikális változtatásokkal, átalakításokkal emeljünk életünk színvonalán – egyszerűen, itt az ideje felnyitni a szemeket és szétrobbantani azt, amivel eddig saját magunk korlátoztuk le magunkat azoktól a dolgoktól, amelyeket szeretnénk megélni, elérni, megvalósítani! Regeneráló, gyógyító, megújító erők működnek ezen a napon, és ha merünk (ha merünk!) nem csak nézni, hanem látni is, akkor fantasztikus változásokat idézhetünk elő általuk. Érdemes keresni a magasabb összefüggéseket, és hallgatni a tanításokra. A sok Bak-jegyben haladó égitest együttal idejét mutatja annak, hogy kellő bátorsággal vállalhatjuk igaz utunkat, velünk született tehetségeinket, küldetésünket. A Bakot uraló Szaturnusz, akárcsak többi bolygótestvére, teremtő erő! Az anyag szentségét testesíti meg, amelyre ráérzékelhetünk, ha jelen vagyunk az időnek, a pillanatnak, az adott megélésnek. Lassan, lépésről lépésre segíti felépülni azt, ami életképes. Ez a nap egyszerre ígér érzelmi újjászületést és életünket megújító tetterőt. Saját „napságunk”, belső fényünk születhet újjá és robbanhat ki eddigi korlátaiból. Észrevehetjük: magunk is képesek vagyunk az életünket önállóan irányítani, sorsunk könyvébe fénnyel írni, és a kívülről ránk aggatott korlátok helyett teremthetünk olyan védőkorlátot is, amely a bent ragyogó fényt védelmezi, és távol tart attól, ami szívünknek nem „igazi”.
Zentai Anna