2014. január 27. – február 02.
Heti előretekintő – 2014.01.27. – 02.02.
Ez a hét szinte minden téren hozhat fordulatot és az események, folyamatok csúcspontja látszik. A hét első felében belassulhatnak, sőt meg is állhatnak a folyamatok, tetőződnek a történések, és 31. péntek lesz az a forduló, amelynél beáll az egyensúly és sok minden megváltozhat. A Nap végig a Bak csillagkép lábánál jár – a behajló térd a sors iránti alázatot érzékelteti, mellyel nem menekülünk már tovább igaz sorsunk elől, így felvállalva és élve azt, a teljesség kapuja nyílik meg számunkra. A Hold az alsó égbolton, az ösztönök világában járva egyre emelkedik. Pénteken a Merkúr a Halak jegyébe lép, eljön a lélek mélye felé fordulás ideje, a mély lelki beszélgetéseké és megérzéseké, a Vénusz pedig hátráló mozgásból előrehaladóba vált. E napon 10:44-kor válik egzakttá a Jupiter és a Plútó szembenállása is – a Szeretet Bölcsessége és a sorsfordító, újjáépítő erők bolygója egyensúlyi tengelyt alkot. Bármi felé haladtunk eddig, megtörténhet akár az ellenkezője is. Rendkívül fontos felismerések érnek most bennünket – bármilyen téren vannak bennünk kérdések, nem érdemes most kérdeznünk senkitől semmit, érdemes viszont kivárni az adott helyzet alakulását és figyelemmel, jelenléttel megtisztelni saját belső világunkat, mert a válasz megérkezik! A mostani megéléseink, érzéseink, élményeink és a hét vége történései gyakorlati válaszok lesznek az eddig feltett kérdésekre. Azok, akik lelkileg mernek mélyre menni, a legmélyebb szinteken hatalmas erőt és tudást fedezhetnek fel, és e pár nap leforgása alatt ugyanezen erőkkel magasra emelkedhetnek.
Zentai Anna