2014. december 31. – 2015- január 01.
December 31. – Január 01.
A naptári év fordulója történik. Kozmikus értelemben az új esztendő már megkezdődött a téli napfordulóval, ezért ha az elkövetkezendő időszakról többet szeretnénk tudni, akkor érdemesebb az e körüli égi jelöléseket figyelembe venni. (Legközelebb pedig a március 21-i tavasz napfordulóét.)
Szerdán a Hold a Bikában jár, ez a nap örömteli, langyosan lelkesítő lehet, az anyagi-testi megéléseket előtérbe tolva. A lélek tüze, a belső szenvedély fellángol. A Bika a termékenységből születő bőség. Ideje van komolyabb átalakításokat tudatosítani, betervezni, lelkünkben meghozott áldozatok által is.
Csütörtökön a Hold este lép az Ikrek jegyébe, napközben még a pihenést, a harmónia ízét hozza el. Az esti órákban érdemes elgondolkodni azon, hogyan is tudunk különböző, egymással látszólag ellentétes (valójában egymást éppen hogy kiegészítő) energiát, elvet, minőséget egyensúlyba hozni és együtt-működtetni. Vicces dolog rálátni arra, amikor a különbözőség már annyira különböző, hogy szinte egy és ugyanaz.
A napokban feléledt indulatok fontos megértéseket, rálátásokat hozhattak el, ami estére beérhet, letisztulhat. A tisztulás lehet testi (érdemes böjttel segíteni), lehet lelki vagy szellemi, de adódhat egyik a másikból is. A lényeg most az, hogy a történések által rálássunk saját magunkra és felvállaljuk végre azt az egyéni sorsutat, amely már régóta várt ránk. Az önállóbbá válás, a múlttól való szabadulás és a sors uralása hoz megkönnyebbülést.
Más értelmezésben, az egó nélküli, feltétlen adást gyakoroljuk. A szeretet mindig feltételek nélküli. Az adásról szól és nem a kapásról. Lehet adni úgy is, hogy közben elvárjuk a dicséretet, büszkén mutogatjuk nagyvonalúságunkat. Ez az oroszláni adás. A Vízöntő azonban egó nélküli. Az adás, az örömszerzés lételeme és nem vár semmit cserébe. Ez a két minőség pedig mindannyiunkban ott él…
Az igazságok intenzív tisztázása tehát nem kívül történik – az csak elindítója a belső folyamatnak.
Ha bármi nem úgy alakul, ahogyan szerettük volna – ideje már nem kívül, hanem magunkban keresni a megoldást, mert régóta ott van, csak élni kell vele.
Zentai Anna
Fotó: Hessz-Váradi Veronika