2014. augusztus 23.-24.
Augusztus 23. – 24. – Szeretetteljes hétvége
Ezen a hétvégén a Szeretet erői minden területen, minden módon és formában fontosak. A szombat a kiterjedő érzéseké, az adás, a segítés, az elfogadás és megbocsátás könnyen megy és sok örömöt hozhat. Az életünk aktuális helyzeteiben minden válasz, minden, a gyakorlati tényezők felett álló igazság, érzékelhetővé válik. A Nap szombatra virradóra áll együtt az Oroszlán szívével, a Regulus csillaggal, a Hold pedig szombaton még a Rák csillagképben, vasárnap már szintén az Oroszlánban jár és hétfőn éri el ugyanezt a helyzetet. A Rák mindhárom ága és az Oroszlán is, a szeretetteljesség állapotát idézi. Vasárnapra virradó álmaink már az elengedésről, a szeretetlen, terméketlen, előre nem vivő, önállóságot gátló minőségek levágásáról szólnak. A Hold és a Vénusz együttállása kora hajnalban nem csak szép égi jelenség, hanem az érzelmek és érzések erőssége, harmóniája, felfokozottsága. Sok fontos dologra tisztán ráláthatunk ezen a hétvégén, érezni lehet azt, hogy mi a helyes, mit jó elengedni, mitől érdemes megválni a teljesség érdekében. Mindezt úgy, hogy rájöhetünk arra is, mennyire működtünk eddig a sorsát uraló, önirányító egyénként – ha nem így volt, akkor itt az ideje befejezni a külső minőségekre (másik emberre, sorsra, stb.) való mutogatást és támaszkodást, hárítás helyett saját kézbe venni életünk kormánykerekét és tenni a boldogulásért. Aki pedig ezen is túljutott, már tudja, hogy a szeretet és a boldogság nem is cselekvés, hanem állapot. Egyszerűen VAN – csak le kell hámozni róla a felesleges héjakat.
Zentai Anna