2014. április 22.
Április 22. kedd – Ragyogó csillagunk, a Nap, a Kos csillagkép feje alá érkezett, miközben az évkörön a Bika stációjában jár. A Kos feje alatt vonulva, a világosság fényét oltja a szellemiségbe. A fej jelképezi a gondolkodást, a gondolataink pedig meghatározzák nem csak cselekvéseinket, hanem érzéseinket is. Gondoljátok végig – milyen rossznak megélt érzések vannak időnként bennetek? Milyen állapotban vagytok, amikor ezek a rossznak ítélt érzések dolgoznak? Szeretnétek, ugye, egy kellemesebb állapotba kerülni? Sokan leragadnak a kellemetlen állapotoknál, mondván, hogy az élet ezzel jár, erről szól, vagy bőszen kutatják, mit hoz a jövő, mert úgy vélik, írva vagyon egy állapot ideje és majd megjön a változás, amitől jobban fogják érezni magukat. Aztán két dolog történhet: vagy egyre rosszabb lesz a helyzet, hiszen a folyamat, amit valójában maga az ember működtet, tetőződik, késztet a változtatásra – vagy az ember fel meri ismerni, hogy mindent ő maga teremt és változtat az állapoton. Amit nem tudunk ésszel felülírni, azok persze az érzések – na de akkor hogyan is változtassunk ezeken? A „titok” valójában nagyon egyszerű: a kulcs a megértés. Az az állapot, amelyre a nehezebb időszakokban vágyakozunk, az a nyugalom, harmónia és elégedettség – a történések, a helyzetek, a kapcsolatok miértjének, működésének megértése által jön el. Attól kezdve, hogy másképp gondolkodunk valamiről, már más érzéseket élünk. Bármely rossznak megélt állapot csak addig élhető meg rossznak, amíg az ember igazán világosan rá nem lát arra, hogy miért van (van-e egyáltalán?) és hova vezet! A végső és igaz válaszokat pedig két dologról ismerhetjük fel: az egyik, hogy rárezeg a szívünk-lelkünk, megjön az „ez az!” érzete – a másik, hogy boldog örömmel, lelkesedéssel, életerővel, vidámsággal tölt el. Mert a létezés bizony, a szeretet, az öröm állapotát jelenti. Gyakori eset az is, amikor az igaz válasszal találkozva azonnal sírásban törünk ki, folynak a könnyeink, nevetve zokogunk, hiszen ekkor megnyílik egy kapu az emberben és a sok feszültség, amelyet blokk alatt tartottunk, felszabadul és a könnyekkel együtt kioldódik. Ezekhez a világos felismerésekhez ad most fényt a Nap és tetterőt ahhoz, hogy új életminőségek felé vegyük utunkat. A Bika jegyben ugyanakkor termékeny időszakot élünk, amikor kézzel fogható eredmények születhetnek, most van ideje a gyökerek és alapok megerősítésének, a Természetben a már fejlődésnek indult növényi szárak, s így az emberi (láthatatlan) eszmék és kötelékek megvastagodásának, biztossá válásának is. A Hold a Bak csillagkép alatt járva segíti igazi sorsfeladataink felvállalását, a Vénusz pedig, a Vízöntő jövőbe ömlő vizénél vonulva, az érzelmi kapcsolódások és azokról kialakított eszmék tisztulását, hogy a jövőben még harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb állapotot teremthessünk. Tisztul a női minőség és a termékeny, létrehozó erő is. A mai napon beérik egy folyamat – a múltban már megszerzett tudásunk, az általunk igaznak érzett eszmék segítenek, hogy a jövő felé törve új időszámítást kezdjünk. Tanulás helyett érdemes az emlékezésre hangsúlyt fektetni. Most van ideje annak, hogy már ne csak fejben tudjuk, szívünkben érezzük, hanem élni is merjük igazságainkat! Mindazért, amit már megértettünk, ami szívünkben megtapasztalt saját igazságunkként jelen van, kiálljunk. Ha küzdelemre kerülne sor, ne társunkat akarjuk erővel rávenni bármire, hanem önnön magunkban találjuk meg a hit erejét! Aki még mások tudása, hiedelmei szerint működtet valamit az életében, az most megkapja azokat az energikus élményeket, amelyek által kitörhet a régi nézetekből, elindulhat önmaga igazságai felé. Aki már érzi szívében a valót, nagyot léphet előre.
Zentai Anna