2014. április 10.
Április 10. csütörtök – Nappal és éjszaka most érdekesen más minőséget mutat. Napközben a cselekvés, a megvalósítás, az aktuális akadályokon való felülemelkedés, a célokért és eredményekért való, kitartó munka jelenik meg – a lélek, az érzelmek gátainak megnyitása. Estére azonban jelentősen eluralkodhatnak és mélyülhetnek az érzelmek. Mintha először szembenéznénk a – lebontandó – falakkal, majd olyan áradás érkezne, amely mindent elmosva Fényt és melegséget áraszt a Szívünkbe… A Hold ma az Oroszlán csillagképben jár, így lelki nemességünk kerül előtérbe. Főleg az álmok idején érezhető, hogy tiszta rálátásunk nyílik a múltra és önmagunkra. Az Oroszlán uralkodói minőség, ám ez az uralom nem mások felett való uralom, hanem önmagunk felett való irányítás és a Szeretet sugárzása! Az Oroszlán királyi erényét éppen az adja, hogy feltételek és kivétel nélkül mindenkire árasztja szeretetét. A nap folyamán egyaránt kapunk ösztönző, inspiráló impulzusokat és konkrét, megvalósítandó lehetőségeket. A Nap, a Hold és a Szaturnusz háromszöget alkot, melynek három csúcsa a következő kulcsszavakat idézi: új minőséget elindító cselekvések, a lelki működések tisztán látása és uralása, érzelmi falakkal való szembesülés, ez által azok meghaladása, alapok és értékrendszer átalakítása. Ma érezhető, mennyire alakítottuk megfelelően a körülményeket ahhoz, hogy lelkünk urai legyünk és érzelmekben kiteljesedhessünk. Ha jobban szeretnénk érezni magunkat, vagy több szeretetre vágyunk – merjünk mi magunk is többet adni, nyitni, vállalni! Ha új dolgot szeretnénk elindítani, ahhoz be kell vállalnunk bizonyos változtatásokat is. Estére (szinte éjféltájban) a Hold eléri a Regulus csillagot, az Oroszlán szívét, ezzel együtt szembekerül a közeledő Vénusz-Neptunusz együttállással – a tisztaság és a fény egyesülésének inspirációja ez, a feltétlen szerelem és a mélységes érzelmek áradása. A Regulus erejével bármely kapcsolatunkat képesek vagyunk a fénybe emelni, puszta szeretettel – másik oldalon, mélységes érzelmi letisztulásokat élhetünk meg, kioldhatjuk magunkból a sérüléseket. A lelki-érzelmi rend és harmónia jelenik meg, a feltétlen szeretet ereje az, ami most gyógyító hatással van a szívekre, tisztít és old! Álmaink is erről üzennek.
Zentai Anna