2013. október 26. – 27.
Október 26. szombat – 27. vasárnap
A szombati és a vasárnapi nap merőben különböző lehet ezen a hétvégén is – a teremtés folyamata zajlik, akár testi, akár lelki, akár szellemi szintű teremtésről legyen szó. A Hold ugyanis a Rák csillagkép alatt halad a hétvégén, amely az anyai teremtés szentháromságának szimbóluma – kortól és nemtől függetlenül. Miképpen az édesanya szeretettel befogadja az új életet, ön-mag-ából növeli, majd szeretettel engedi önálló útjára – úgy zajlik ez a folyamat minden más szinten is létezésünkben. Legyen szó egy eszme, egy gondolat befogadásáról, vagy egy tárgyi alkotás megteremtéséről, az élet szinte minden pillanatában teremtünk, és ez a folyamat, ez a megélés most érzékelhetővé válik. Talán éppen azért, hogy figyelmünket a fény megteremtésének, a szeretettel való teremtésnek szenteljük… Szombaton a Hold a Rák csillagkép megnyíló, befogadó ágánál halad, és az Egyszarvú csillagzat felett. Érzékelhetővé válik az egység, sőt, most szeretettel láthatjuk és érezhetjük azt is, hogy akik látszólag különböznek, azokkal is egyek vagyunk! A mai napon érdemes arra figyelni, hogy mit és hogyan fogadunk be magunkba, életünkbe, szívünkbe, gondolatainkba – hiszen azok a dolgok fognak bennünk növekedni és teremni. A hajnali álmok idején a Hold még az Ikrek fejének Pollux csillagával áll együtt, így álmaink az örök értékű-érvényű minőségeket érzékeltetik. A Vénusz ugyanakkor a délutáni-esti órákban a Kígyótartó kezénél halad el, amely az ösztönenergiák megfelelő kézben tartására és irányítására hívja fel figyelmünket, és egyben arra is, hogy merüljünk magunkba! Az Oltárnál járó Vénusz által megjelenhet a kérdés: hajlandóak vagyunk-e érdembeli áldozatot hozni szerelmesünkért, társunkért? Vasárnap napon a Hold már a Rák megtartó ágánál, majd az elengedő ágnál halad. A nap első felében a Fény születésének élményét élhetjük át, testi-lelki-szellemi szinteken. Reggel a Hold még a Preasepe csillaghalmaznál jár, érdemes figyelni a most bennünk megszülető válaszokra, az elmúlt idők kérdéseire most felelnek égi segítőink! Bármi legyen az, amire rájövünk, ami letisztul gondolatainkban, 11 óra után már ennek fényében az elengedés válik időszerűvé. Mit érdemes vajon elengedni, hogy igazán teljessé váljunk, vagy teljessé tegyük Világunkat? A kora délutáni órákban a Hold a Hydra csillagkép fejénél halad el, elindítva ezzel egy belső felfedezőutat. Ezidőtájt a főhajtás minősége jelenhet meg. Fejet hajtani az érzelmek, a lélek, a belső vezetőnk, a család vagy az anyaság szentsége előtt. A lelkiismeret útjára lép a lélek, felismerhetjük lehúzó ösztöneinket, és megküzdhetünk velük. Vasárnap a Jupiter már erősen megközelíti a Castor csillagot (Ikrek egyik feje), amellyel vasárnapról hétfőre virradó éjjelen áll együtt. Álmaink üzenetére ismét érdemes különös figyelmet fordítani! Castor, mint a testvériség, a különbözőség egyik fele, a múlandó, halandó oldalt jelképezi. Az anyagi működések megértése, megtapasztalása jelenik meg, ráérzékelhetünk az anyagi világ magasabb működési elveire. Fontos, hogy ne helyezzük előtérbe egyik oldalt sem – a tanítás éppen arról szól, hogy a különböző minőségek egymást szolgálva, erősítve, együtt működve alkotnak teljességet! Érdemes még megemlíteni a Neptunuszt, aki a most zajló fényszögsorozatok egyik főszereplője, a Vízöntő megtisztító, felszabadító csillagfényében. Amíg a Hold a Belső Otthonba való hazatalálás, addig a Neptun már egyesülés az egész Univerzummal – még mélyebb lelki feloldódást és harmóniát is adhat, ha az általa felszínre kerülő sérelmeket, fájdalmakat, kétségeket a Vízöntő vizében megtisztítjuk és feloldjuk. Magas szinten működtetve, a tiszta és mély érzelmek – lelkiség jelenik meg benn, és az a feloldódott állapot, amikor a külső befolyásoló tényezőknek nem engedve, tökéletesen önmagunkra találunk. Ha azt tapasztaljuk tehát, hogy bárki le akar téríteni utunkról, találjuk meg ön-magunkat, és lássuk meg: tisztán és szabadon létezhetünk, nincs korlát!
Zentai Anna