2013. augusztus 30.
Augusztus 30. péntek – Új korszak születik
Ha már felismertük az elmúlt időszakban, hogy mit érdemes elengednünk, akkor a mai nap fontos mérföldkő lehet ebben. A Hold a Tejúton jár, ez a lelki beavatások, mély megértések időszaka, amely magasabb tudati szintre is emelhet ha engedjük. A délelőtti órákban (10-10:30 között) a Hold együttáll Nimród Tejutat tartó vállával (Betelgeuse csillag), így egy magasabb szintű feladat, küldetés, vagy minőség felvállalása jelenik meg. Ezt követően már Nimród nyilat elengedő kezénél halad el a Hold, így az elengedés folyamata zajlik a lelkünkben is. 14 óra után a Hold már az Ikrek csillagkép lába alatt jár, így továbbléphetünk és elindulhatunk egy új életminőség felé. Már magunk mögött hagytuk a múltat, új utakon járunk. A Nap és a Merkúr együttállása merkúri uralom alatt, a Szűz jegyében, ugyanakkor az erőt és uralmat képviselő Nagy Medve és Oroszlán csillagzatok alatt látható. Mindazok az események tehát, amelyeket most megélünk, az értelem uralma alatt állnak, így az igazán nagy változásokat és a tisztánlátást a megértés hozhatja el számunkra. Bármi történik velünk, lényeges dolog, hogy ne csupán megéljük, hanem meg is értsük, mert onnantól kezdve láthatjuk tisztán a helyzetünket, és azt az utat, amelyet járunk, illetve az események célját. A Vénusz helyzete az, amiről még érdemes szót ejteni. Augusztus 25 és 31 között a Vénusz az Arató Szűz csillagkép alatt, végigvonul a Holló csillagképen. A fekete madár, a Holló, a hagyományban a korszakváltás madara, nem véltelenül hozzá kötik a halál fogalmát is. A fekete szín saját mélységeink megtapasztalását, megismerését, és az átalakulást jelképezi. A Holló által képviselt korszakváltás most tehát minden vénuszi dologban zajlik: szerelemben, párkapcsolatokban, női energiák működtetésében, művészi munkában, életünk harmonizálásában, termékeny, alkot képességek működtetésében. Egy igen mélyreható érzelmi átalakuláson megyünk keresztül, és ez a kapcsolati rendszerekre is vonatkozik! Nem csupán arra, ahogyan a saját társunkkal kapcsolódni tudunk, hanem minden olyan mintára, amelyet szüleinktől, elődeinktől, felmenőinktől hoztunk, vagy a társadalom rögzített belénk. Vannak eszmék, képzetek, amelyeknek lejár az ideje, és rögzülések, melyeket ideje elhagyni. Ideje búcsút inteni az eddigi eszméknek, melyben éltünk, meggyászolni, ami meghalt bennünk, és még ha fáj is, megszülni magunkban egy új, szabadabb, kiegyensúlyozottabb, élvezhetőbb életet! Természetesen nem mindenkinél lehet nehéz ez a változás, az is lehet, hogy a küzdelmeket is örömmel éljük meg. A Holló fázisának lényege, hogy teljes megújulás történik, egy olyan új minőség nyílik meg, ahova nem vihetünk át mást az életünkből, csakis az igaz, örök értéket képviselő minőségeket! 31-én a Vénusz már kilép a Hollóból, lejár a sötétség ideje, szeptember 6-án pedig a Spica csillaggal együttállva, belép az Angyal csillagai alá, így egy rendkívül tiszta, angyali, érzelmi tisztaságra és magas szintű rendezettségre, harmóniára törekvő időszak kezdődik.
Zentai Anna