Amikor kitárod a lelked…
Amikor kitárod a lelked…
Az érzelmi-lelki kitárulkozás minden kapcsolat lényegi alapja. Csak akkor lehet működőképes egy kapcsolat, ha abban mindkét fél meg meri mutatni egymásnak a lelkét.Ehhez viszont az kell, hogy egymással együttérzőek, megértőek és elfogadóak legyünk. Csak akkor fog bízni bennünk a másik, akkor fog megnyílni és mi is akkor nyílunk meg, ha azt érezzük, hogy ez biztonságos a számunkra. Biztonságos pedig attól lesz, hogy a másiktól elfogadást és együttérzést érzékelünk.
Manapság nagyon nagy a kísértés arra, hogy föléemelkedjünk egymásnak. Ha észrevesszük a másik gyengeségét és látjuk a mögöttes mozgatórugókat, ha fölékerekedhetünk a tudásunkkal, a gondolkodásunkkal, azzal, hogy tisztán látjuk azt, amit ő még nem. A tudatosság útját járó ember útközben beleeshet ilyen csapdákba. Ez pedig kísértés, vagyis “kis-értés”, hiszen csak akkor válik ítélkezővé az egyik a másik felett, ha a kerek egészből csak egy részletet lát és nem az egészet.
Megtehetjük azt is, hogy kapva az alkalmon, egyből uralmi helyzetbe tesszük magunkat és fölényeskedni kezdünk, kérkedni a tudásunkkal, leuralni a másikat. Ezek a reakciók mindig saját gyermekkori szeretet-sérüléseinkből erednek és ez a magatartás idővel biztos veszteség a kapcsolatban. Hiszen éppen ezzel veszítjük el azt a szeretet-kapcsolódást amelyre lehetőségünk nyílna és az egységet a társunkkal.
Mert egy jól működő kapcsolatban csakis egyenlőnek lehet lenni! Sem az alárendelt áldozatszerep, sem a fölérendelt uralmi szerep nem vezet jóra.
Csakis az egyenrangúság működhet. Mert amúgy eredendően az is van.
Meglátni az emberben az Embert, a gyengeségeit, a halandóságát… az egy ránk bízott kincs, egy ajándék, hogy ő mert megnyílni és merte megmutatni magát nekünk!
Az természetes, hogy minden embernek megvan a maga útja. De hatalmi harcokat folytatni azért, hogy leigázzuk és lealázzuk a másikat, így erősítve saját nagyszerűségünket, ez nem csodálatot, csak a csodálat illúzióját kelti a másikban és idővel minden illúzió szertefoszlik.
Az a partner, aki lealázza a párját, nem alkalmas párkapcsolatra.
Az a barát, aki lealázza a másikat, nem alkalmas a barátságra.
Az a segítő, aki lealáz másokat, nem alkalmas a segítői munkára.
Az a tanító, aki lealázza a tanítványt, nem alkalmas a tanításra.
Az, akinek megmutatjuk lelkünk legféltettebb titkait, aki megláthatja gyengeségeinket, árnyékainkat, elakadásainkat… annak tudnia kell bánni ezekkel, tisztelni az utunkat, tudatában annak is, hogy ő maga sem működik másként és ugyanolyan elakadásai és árnyékai vannak neki is. Kincset bízunk rá, amit féltve kell őriznie és tisztelnie kell, ahogyan tisztelni illendő minden egyes emberi sorsot, érzést és megélést.
Mindannyian emberek vagyunk. Érző lények. Útonjárók. Nincs kivétel….
Zentai Anna
Kép: Pinterest