Vénusz-Chiron-Lilith együttállás

Vénusz-Chiron-Lilith együttállás

lilithchiron

A tegnapi napon már említettem, hogy a Vénusz igen különleges égi helyzetben, három égi út kereszteződésénél látható éppen az égbolton – azonban van itt még egy másik, fontos üzenete is! A Vénusz bolygó, a Lilith, mint fiktív égi pont és a Chiron aszteroida hármas együttállása zajlik a napokban. Ennek ‘örömére’ élhetünk meg akár válságokat, kríziseket, de óriási örömöket is. Sok esetben jelentkezik nehéz élményként, mert arról szól ez az időszak, hogy amit nagyon mélyen magunkba rejtettünk és még nem dolgoztunk ki, ami még a boldogságunk, kiteljesedésünk ellen van, az láthatóvá váljon, felszínre jöjjön és elkezdjünk vele foglalkozni, meggyógyítsuk, feloldjuk és áttranszformáljuk!

A Vénusz az ősbizalom, a szépség, harmónia, testiség, nőiség és párkapcsolatok analógiája, így elsősorban az ősbizalom megrendülését tapasztalhatjuk (ez állhat a kapcsolati krízisek mögött is), illetve a Chironnal karöltve olyan karmikusan magunkban hordozott, főként nőiséggel, vagy családban megélt sebeket, sérüléseket, melyek még nincsenek begyógyítva.

A jó hír, hogy Chiron, a sérült gyógyító, nem azért jelentkezik, hogy valami fájjon, hanem a gyógyulásért és az ő ereje egyben gyógyító erő is! Első lépésként megtapasztaljuk, hogy mit teremtettünk eddig ezekkel a rezgésekkel. Van-e még olyan helyzet, ami fáj, nehéz, kellemetlen? Ezt a helyzetet azért tudtunk beleteremteni a mátrixunkba, mert valamikor a múltban becsípődött a tudalattiba. Az, hogy most a felszínen szembekapjuk a teremtésünket, rámutat arra, hogy a mélyebb szinteken mit érdemes még kitisztítani, feloldani! Tehát nem a tudatos, hanem a tudatalatti szinteken rejlik a megoldás és bizony, lehet változtatni, dolgozni a helyzeten!

Ha ilyen helyzetben vagy, akkor érdemes egy pár percre elcsendesedned és megfogalmaznod magadnak: mi az, ami fáj most nekem? Mi az, amit érzek? Mi az a minőség, ami megint itt van, amit élek, ami zavaró, ami rosszul esik, hogyan tudom megfogalmazni ezt? Ezután pedig érdemes elmerengeni, vagy meditálni azon, hogy ez a minőség, ez a helyzet, ez az állapot vajon honnan jön? Miből ered? Konkrétan: hol éltem meg ugyanezt a helyzetet a múltamban? Valószínűleg gyermekkori élményben keresendő a jelen helyzet gyökere, ráadásul kisebb, teljesen banális, hétköznapi élményt fogunk találni. Ha már tudatosul a teremtődött helyzet gyökere, az már fél megoldás! Ezt követően érdemes célzottan ezzel a dologgal, élménnyel, minőséggel dolgozni, önmunkát, oldást végezni. Adni a tudatnak egy pozitív, másfajta impulzust. Hiszen mindegy, mi volt a múltban, az ördögi körből ki lehet lépni – a csillagos égbolt is erről mesél nekünk! A Vénusz-Chiron-Lilith együttállása most a Halak csillagképben van, a visszaúszó hal fonalánál – visszatérnek a múlt minőségei, hogy megoldódjanak és elhagyhassuk az ördögi kört. A Vénusz február 28. péntektől már a felfelé úszó hal csillagai alatt halad – ekkor már jelen van a karmikus körforgásból való kilépés, a felemelkedés üzenete, ereje!

Zentai Anna

Kép: Pinterest

Minden, az írásokkal kapcsolatosan felmerülő kérdést privát üzenetben lehet feltenni. (Kapcsolat link)