VELED TÖRTÉNIK!

A fiú és a lány fülig szerelmesek voltak egymásba. Az együttlét, a közös munka minden pillanatát élvezték… csak az volt zavaró, hogy ezt nem mutathatták ki a világ előtt. Olyan sokan voltak körülöttük és olyan jó lett volna, minderről tudomást sem véve, csak úgy egymáshoz bújni, átölelni egymást és maradni még kicsit… De ott volt a barátjuk és még egy csomó ember, akikről nem tudták, mit fognak szólni, ha kiderül, hogy együtt vannak… Igazából nem is értették, miért lenne ez probléma… akadály nincs előttük, akár fel is vállalhatnák az érzelmeiket… mégsem sikerült.

Hirtelen felébredtem az álomból. Nyugodt ébredés volt, egyszerűen csak kinyitottam a szemem és azonnal felfedeztem, hogy teljes sötétség vesz körül. A gyertya, amit elalvás előtt gyújtottam, már rég nem égett. Olyan sűrű volt a sötét, hogy még a bútorok sziluettjét sem igazán tudtam kivenni. Eszembe jutott, hogy gyermekként ilyenkor félni szoktam. Milyen érdekes visszatekinteni egy olyan érzésre, ami ugyanazon körülmények között a jelenben már nincs… Most nem féltem, de azért mocorgott bennem, hogy ilyenkor gyertyát szoktam gyújtani. Volt már dolgom a másik oldallal, voltak érdekes tapasztalások és ebben a helyzetben az ilyesmi időnként visszaköszön. Az emlékek, a történések. Biztos, ami biztos, azért esténként meggyújtok egy gyertyát… jön az advent, kiemelt időszak, na, ilyenkor meg pláne, minden este meggyújtom… Fel kéne kelni… de olyan álmos vagyok még.. és még messze a reggel…

Ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy minek a gyertya, amikor ÉN VAGYOK A FÉNY??? Hirtelen érzékelni kezdtem, a teljes sötétségben, ahogyan a szívem közepéből kiáradó ragyogás az egész testemet átjárja és ez a ragyogás úgy tölti be a teret, hogy közben a fizikai térben továbbra is full sötét van. ‘Ijnye, de jó érzés ez…’ – nyúltam el a pihe-puha ágyon. Még pislogtam párat, a szememmel nézve a sötét szoba árnyait, s közben egyszerre a belőlem kiáradó, aranyos-fehéres ragyogó fényt… éreztem a tökéletes biztonságot, ami végtelenül megnyugtató volt… még egy pillanatra eszembe jutott, hogy az alvilágot járó, egyre mélyebbre süllyedő Nap is engem jelképez, ő is én vagyok, vagyis ami vele történik, az velem történik… majd átfordultam a másik oldalamra és aludtam tovább, teljes lelki békében.

Az álom folytatódott. A fiú és a lány a tengerparton voltak, a város szélén, barátjuk már várta őket. Ahogyan rájuk nézett, vigyorogva kérdezte: – Most mire vártok? Úgyis tudja már mindenki… én is tudom! – A szerelmesek egymásra néztek és a fiú megcsókolta a lányt. Összeolvadtak. A lelkük is beleolvadt a csókba.

Onnantól minden gát megszűnt. Minden kisimult. Csak így, egyszerűen. Megkönnyebbültek a szívek-lelkek és megnyílt a világ. Gondtalanul folytatták a munkát, békében teltek a hétköznapok…

<3

Zentai Anna

Kép: Pinterest