ÚJ CSILLAGBÖLCSELETI TANFOLYAM INDUL BUDAPESTEN!

ÉGI-FÖLDI BÖLCSELETEK TANFOLYAM

képke

Új kezdő csillagbölcseleti tanfolyam indul Budapesten, március 24-én vasárnap!
A tanfolyami napok havonta egy, hétvégi napon lesznek megtartva, 10 órától 17 óráig. A tanfolyam előre láthatólag 14 alkalmas lesz, azaz nyári szünettel együtt 2020 júniusában végzünk.
A tanfolyam az asztrológiai-asztrozófiai alapismeretekre épül, de helyet kap benn több más témakör is, így kiemelten foglalkozunk majd önismerettel, álommágiával, meditációval. A kurzus végére a hallgatók elsajátítják a születési képlet kiszámítását, felrajzolását, elemzését, illetve általános és személyre szóló előrejelzések készítését is.
A most induló tanfolyam új rendszerben működik majd. Mindenki kap egy személyre szóló lapot, melyben leigazolhatja, hogy mely oktatási napokon vett részt. A kurzust követően, az oklevél kiváltásához a leigazolt órák szükségesek lesznek. (Hiányzás esetén így ugyanazt a témakört egy másik tanfolyami napon pótolni lehet.) Mindemellett, kérek mindenkit, vegye figyelembe, hogy a tanfolyam minőségéhez a jelenlét szükséges és hiányzás nem javasolt! Ez a tanfolyam személyes jelenlétet igényel!

A tanfolyam díja: 12.000.-/hónap

Az első alkalom március 24. vasárnap, majd április 28, majd május 26., június 23.
Információ és jelentkezés az alábbi címen lehetséges: astro.spirit.szervezes@gmail.com

Kérek minden kedves jelentkezőt, hogy ha regisztrál, akkor az legyen a belső hívás és a tudatos döntés eredménye! A csillagbölcselet minőségének, művelésének alapvető működése, hogy elsajátítása energiabefektetéssel és áldozatokkal jár. Magas szintű tudás nem nyerhető el áldozat nélkül, ám a felvállalás és a befektetett energia és idő meghozza a jutalmát.