Tanulni örömből is lehet, nem kell szenvedésből!

Tanulni örömből is lehet, nem kell szenvedésből!

Régi bölcsesség ez is, bizony, nem csak az, hogy a szenvedésből tanulunk, hanem lehet azt örömből is! Évekkel ezelőtt hallottam egyik tanítómtól, hogy az öreg bölcsek azért mosolyognak mindig, mert ők is tanulnak, csak ők már megtanultak az örömökből tanulni és nem kell eljutniuk a szenvedésig… Csak hát az ember hajlamos a sok magában cipelt áldozatprogram miatt valahogy jobban kihegyeződni a jól megszokott szenvedésre, mert az már ismerős. A mai nap zseniális példát szolgáltatott arra, hogy ideje van az örömökből tanulni!
Ez a napom (is) egy csoda volt és olyan csodás tanítást hozott, amit meg kell, hogy osszak veletek. A telihold majdnem egzakt idején, a késő délelőtti órákban egy nagyon kedves vendégemet fogadtam itt, az Ariadné Stúdióban, a kis tapolcai bázisom meleg színű, gyertyafényben úszó falai között. Nem volt tudatos, hogy ezt az alkalmat éppen ezekre az órákra beszéltük meg – csak ekkor jöttünk rá, hogy milyen zseniálisan megkomponált ajándéka ez a Teremtőnek! Csillagmeditációra érkezett hát kedves Társam, s miután kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, maga elé idézte azt a helyzetet, ami már nagyon fájó és zavaró számára, amit már nagyon szeretett volna letudni. Elindult a folyamat és hamar meg is mutatkozott a megoldatlanság gyökere: egy gyermekkori emlék jött fel, amelyben most tiszta szemmel látott rá önmagára. Ahogyan elkezdtük alaposabban megvizsgálni a nehéz gyermekkori élmény részleteit, hirtelen megérkezett számára egy felismerés, amelyben meglátta az összefüggést a jelen helyzete kialakulásával, az egyik dolog másikra való hatását – és azonnal nevetésben tört ki! 🙂
Konkrétan érezhető volt a térben az az egyetlen egy bizonyos pont, amikor a tudatába megérkezett a Fény, a világosság és ez az energia úgy kisütötte a régi rendszert, hogy azonnal megszűnt a régi töltés és máris új töltés jött a helyére! Mintha kattant volna valami a térben és olyan FELSZABADULTSÁG nyílt meg, hogy nem bírtunk magunkkal és mivel én is éreztem a megnyílást és felszabadulás érzését, hát nem bírtam nem nevetni! 😃
Egyszerűen ott ültünk és belemerültünk a könnyedségbe, a felfedezés örömébe, a tisztánlátás és szabadulás ünneplésébe. És nevettünk. Mekkora tanítás ez!!!
Tipikus uránuszi élmény. Az elektromosság szinte érezhető volt a térben. A régi feszültség egyetlen világos pillanat alatt ki lett ütve, és ez a felismerés, ez az oldás megnyitotta a teret valami újnak és másnak, azonnal megjelent a könnyedség és a felszabadulás! Ezt hozta hát az uránuszi telihold a mi számunkra! 🙂
Fantasztikus volt látni, ahogyan a helyzetet átlátva nem csupán béke költözik a szívébe, nem csupán megértette és elfogadta a helyzetet, hanem lerakta a terhet és ettől a súlytól szabadulva mennyire könnyebb lett! Megbeszéltük, hogy lehet oldás a sírás is, a könnyekkel is megszabadulhatunk a feszültségtől, de a nevetés is éppen olyan oldási folyamat, a gátlásoktól való felszabadulás, a bezártságból való kinyílás, a nevetés gyógyító-oldó hatása!
Nevessetek hát magatokon, mert végtére is ez az egész egy kalandjáték és ha nem vesszük komolyan, még a végén megoldódnak a dolgok…. 😉

Zentai Anna
Kép: Pinterest