Sejtemlékezet

Ahogyan a szellemünk, a tudatunk emlékezni tud, úgy a testünknek is van emlékező képessége – ezt úgy hívjuk: sejtemlékezet.

Ez valóban azt jelenti, hogy a testünk minden sejtje emlékezni tud olyan dolgokra, amik vele történtek. Az egészség helyreállítása folyamán ezt a tudást felhasználhatjuk a gyógyulás céljából. Gyakori eset, hogy egyszerűen azért kapcsol be egy fájdalom, mert olyan érintés éri a testünket, vagy olyan történést élünk meg kívül, ami által a testünknek ‘beugrik’ a múlt emléke és újraéli azt a fájdalmat, amit megélt. A test és a tudat is adott dologhoz, külső körülményhez, élményhez kötheti az adott fájdalom megjelenését. Ha ezt az élményt feldolgozzuk, akkor viszont megértethetjük a testtünkkel, hogy már nem kell, hogy fájjon!

Történt nemrég, hogy megerőltettem a derekamat és nagyon megfájdult. Számomra idegen volt addig ez az érzet, hiszen soha nem voltam derékfájós. Ilyen fájdalmat még soha nem éreztem – legalábbis nem emlékeztem arra, hogy megéltem volna ilyet. Minden mozdulat fájt, menni is alig bírtam. Mivel tudom, hogy minden, ami a testemben jelentkezik, az üzenet a lelkemtől és annak gyökere, eredője mindig a láthatatlanban keresendő, ezért két nap fájdalom után úgy döntöttem, hogy lefekszem és csinálok erre az állapotra egy meditációt. Fontos volt persze az is, hogy megfogalmazzam, mit is élek meg és miben korlátozom ezzel önmagamat. Elvégeztem a szokásos gyakorlatomat, amelynek során sikerült felderíteni a fájdalom eredőjét – megdöbbentem én magam is. Úgy 4-5 éves is alig lehettem, amikor csináltam valamit, ami miatt otthon nagyon kikaptam (bár teljesen általános dolog volt, semmi különös) és ez a gyermekkori emlék jött fel. Döbbenetes volt felismerni, hogy két nappal előtte ugyanazon tevékenység során mondta fel a szolgálatot testem ugyanazon része, amely ott, akkor, gyermekként sérült. Vagyis rájöttem, hogy a testem emlékezett! …és mivel ez az élmény már régóta nem volt feldolgozva, ellenben kialakult általa egy téves hitrendszer (‘nem engedem meg saját magamnak, hogy haladjak és célhoz érjek’), ezért pontosan ezt idézte vissza, hogy észrevegyem: ez már unalmas, változtatni lenne jó.

Egyetlen meditáció elég volt, hogy ez az emlék átíródjon, hogy meggyőzzem a tudattalanomat is, hogy lehet másképp – és másnap reggel úgy keltem fel, hogy magam is elcsodálkoztam: hová tűnt a fájdalom? Azóta sem jött vissza.

Egy másik esetben egy kedves férfi ismerősöm, aki évek óta segíti társait, mesélt egy érdekes történetet. Egyik vendége, egy hosszú évek óta migrénes fejfájással küzdő férfi jött el hozzá segítséget kérni. Ahogyan felgöngyölítették a fejfájás eredőjét, megjelent egy gyermekkori emlék. Eszébe jutott, hogy az édesanyja egyszer levitte őt a játszótérre hintázni. Fényesen sütött át a nap a fák ágai között, egy szép parkban volt ez a játszótér, ő pedig örömmel hintázott. Ám egyszer csak kiesett a hintából, olyan szerencsétlenül, hogy amint földet ért, a hinta éppen a fejéhez vágódott. Nem lett nagy a baj, de az ütés fájdalmas volt. Az emlék felidézése során ekkor jött a döbbenet: amikor ez történt, abban a pillanatban egy szirénázó mentőautó száguldott el a park mellett. Ekkor jutott eszébe, hogy a migrén mindig pontosan akkor szokott jelentkezni és elindulni, amikor ő hazafelé sétál a parkon át, jó időben, a fák ágai között átsüt a nap, elmegy a játszótér mellett és szirénázó mentőautót hall! Más esetekben, más körülmények között nem jelentkezik a fejfájása – ekkor viszont mindig. Ezt az emléket feltárva és tudatosítva sikerült végérvényesen megszüntetni a migrént.

Figyeljünk hát testünk jelzéseire – és tudatosítsuk, hogy ezek csupán jelzések! Hálásak lehetünk azért, hogy elvisznek, átsegítenek oda, ahol valójában rendet kell tennünk magunkban, ahol a harmóniát helyre tudjuk állítani.

Zentai Anna

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést fel lehet tenni privát levélben (e-mail cím a Kapcsolat linken található).