Őszi napéjegyenlőség 2021.

MIT AD NEKÜNK AZ ŐSZI NAPÉJEGYENLŐSÉG? – Csillagüzenetek 2021. negyedik negyedévére

A szeptember 22-én 21:21-kor megnyíló, új energiakapu meghatározza az elkövetkezendő negyedévünket. A fényadó Nap, mint isteni önvalónk vándorlása az égi úton egyúttal saját belső vándorlásunk is. Ezen az úton négy fő kapu tárul ki újra és újra, a karmikus körforgásban. A tavasz, a nyár, az ősz és a tél kapui közül most az ősz fázisába érve, a belső elindulás, a belső kutatás és megélés időszakában járunk. Mint minden utazás kezdetén, amikor bepakolunk a bőröndünkbe és kiválasztjuk azokat a holmikat, amelyekre az utazás során szükségünk lesz, így most is megtörtént a feltöltekezés azokkal az erőkkel, amelyeket mostantól teremtő eszközként használhatunk és megéléseinkben köszönnek vissza. Lássuk, mik ezek!

Az új idő sorskeresztje alapján:
életutunkat, hívatásunk útját stabilizálni tudjuk, biztos alapokra helyezkedve, saját erőnkbe beleállva. Eddigi megéléseinkből, a múltból a feltétlen szeretet erejét, képességét hozzuk magunkkal és az önmagunkra való rálátást, illetve azt a képességet, amellyel ösztönös működéseinket, erőinket uralni tudjuk. Amerre most tartunk, az az újra és másra való nyitás, a korlátokból való szabadulás, a megtisztulás, a dolgok megoldása, önmagunk feloldozása által; az alázat kimunkálása, önmagunk és utunk felvállalása.
Személyiségünk folyamatosan alakul, formálódik, a megszerzett tudás és megértés által. A lélek számára most az indíttatás az, hogy lásson, értsen, tudatosan teremtsen, szellemileg termékennyé váljon és kifejezze önmagát. Az új idő képletének uralkodója a Merkúr, a gyermeki öröm és az információk áramlásának, a megértésnek a bolygója, amely az égbolt egyik gyönyörű csillagával, a Spicával áll együtt! A Fény megtalálása most szellemi tartalom. A megértés és a megbeszélés által, illetve Belső Gyermekünk gyógyítása által tudnak rendeződni dolgaink. Gyökeres átminősülések várhatóak a mély megértés által és mély beszélgetések során is.
Kapcsolataink világát mostantól a legmélyebb igazság és szeretet uralja! Minden, amit megélünk kapcsolódásainkban, azt tükrözi, hogy mennyire engedjük meg magunknak azt, hogy szeretve legyünk, mennyire tudjuk befogadni és áramoltatni a szeretetet. Csak a legmélyebb, igaz szerelmek és szeretetben működő kapcsolódások tudnak fennmaradni ebben a tisztítótűzben! Kapcsolataink ezért mély átalakulásokon mennek most keresztül. Gyógyítani van időnk saját tudatalatti működéseinket, amelyek által kapcsolatainkat teremtjük.

Egyéb csillag- és bolygóállások:
Az új időszakban egyértelműen ideje jön annak, hogy saját erőnkre és belső erőforrásainkra támaszkodva, a saját örömünkre kezdjük el teremteni az életünket és megéljük az élet minden örömét és élvezetét! Végső soron rá kell jönnünk, hogy ezért vagyunk itt, ezen a bolygón. Hiába rohanjuk át az életünket és kergetünk nem szívbéli célokat – a lelkünk éreztetni fogja, hogy ez nincs rendben és azt is, hogy nem jó elméből hozni döntéseket. Ideje a szívünkre hallgatnunk és az öröm érzésére hangolni magunkat!Kiemelten hangsúlyos lesz ebben az időszakban a szerelem és a szexualitás megélése, a gyermekekkel való kapcsolódások, illetve a kreatív, alkotó tevékenységek, amelyek nem csak tárgyi alkotásokban mutatkoznak meg, hanem abban is, hogy ideje a saját irányításunk alá venni az egész életünket és nem másoktól várni dolgokat, hanem magunknak, a saját örömünkre megteremteni! Nagy életerőt kapunk ehhez – ha nem engedjük, hogy bármi, ami és aki nem rezeg együtt velünk, az elszívja – és hangsúlyossá válik a kapcsolatokban megélt kiteljesedés, illetve a kapcsolatok rendezése a mélyebb megértések által.
Nagyon mély, belső tisztulások, oldódások történnek, zajlanak. Ideje a mélyebb rétegekig hatolni és onnan is kipucolni mindazt, amit régóta feleslegesen hordoztunk magunkban, amivel csak gátoltuk boldogulásunkat. Barátságok visszatérhetnek, barátainkkal nagyon mély, belsőséges kapcsolódást élhetünk meg. Minél inkább hallgatunk a tiszta érzéseinkre és minél inkább éljük a valódi, mély érzelmeinket, annál inkább elhalmoz az élet az áldásaival és ajándékaival. A mély tisztítások, az eddig homályos foltok kitisztulása, a függések elhagyása, az érzések felszabadítása, az emlékek előhívása, az áldozat- és szenvedésprogramoktól való szabadulás és átállás az öröm rezgésére – ezek mind hozzák és adják a szabad, kiteljesedett, boldog állapotot, amelyben az univerzum áldásait élvezhetjük!
Amiben ebben az időszakban nagyot emelkedhetünk és kiléphetünk az ördögi körből:az önérvényesítés, önmegvalósítás, kapcsolati minták és rendszerek, kapcsolódások, önállóság, önbizalom, stabilitás, érzelmek és érzéseinkben való bizalom, illetve a felszabadulás, tiszta és szabad létezés és annak öröme.

Ami kiemelten fontos és előre visz, megold sok helyzetet és ami most a küldetésünk: Határokat húzni, tudatosan! Ha azt érezzük, hogy valami nem esik jól nekünk, a lelkünknek, hogy valamivel nem értünk vagy érzünk egyet, hogy valami túlmegy a határainkon, hogy nem azonos velünk, hogy bántó, ártó szándék áll mögötte, hogy valójában nem tesz boldoggá, akkor álljunk bele szabadon önmagunkba, önazonosságunkba és határozottságunkba és húzzuk meg saját határainkat!
Mindemellett önmagunk felvállalása, hívatásunk felvállalása, a jónak érzett időben való tisztulás-tisztítás-tisztázás-oldás megtétele, az alázat gyakorlása, az önszorgalom, a valódi érzéseinkért való felelősségvállalás, a komfortzónánk határainak megismerése és meghaladása, a kitartás és a kellő helyzetben való fegyelem, a koncentráció, a fókuszáltság, a céltudatosság – mind olyan szaturnuszi minőségek, amelyek most adott helyzetben megoldó jelleggel működtethetőek és közelebb visznek valódi céljainkhoz! Ugyanígy a múlt igazságainak tisztázása is, amellyel szintén sok minden megoldódik és felszabadul!

Zentai Anna – asztrozófus
Kép: Pinterest
Az írásokkal kapcsolatos minden felmerülő kérdést privátban, e-mailben várjuk.