Miért vagyok boldog és pozitív, amikor te szenvedsz?

Miért vagyok boldog és pozitív, amikor te szenvedsz?

(Ez az írás megint nem szól mindenkinek, csak annak az egynek, akiben ez a kérdés felmerült.)

A válasz egyszerű, csak egy kis idő és tapasztalat kérdése, ami engem illetően már mögöttem van, ha téged nézünk, akkor pedig előtted. Így valójában nincs különbség köztünk. Én is ugyanabból az állapotból jöttem, ahonnan te is és te is el fogsz jutni oda, ahol én vagyok. Ha engeded, hogy odakísérjelek, akkor talán könnyebben és hamarabb. Sőt.. meglehet, hogy benned megvan az, ami bennem nincs és még tovább jutsz…

Szóval a válaszom: azért vagyok boldog, mert szenvedtem és kijöttem belőle.

Dióhéjban ennyi. Lehet aztán ezt tovább boncolni és ízekre-darabokra szedni, hogy hogyan történt. Az biztos, hogy éppen az által, hogy dolgoztam magamon, fedeztem fel azokat a működéseket, amik miatt idővel egyre nyugodtabb, egyre örömtelibb lettem, mert folyton csak az derült ki, hogy minden hülye félelmem és szenvedésem csak illúzió. Fokról fokra állt össze a kép arról, amiben voltam-vagyok.

Tehát valójában nincs köztünk különbség. Csak annyi, hogy én már túlvagyok rajt és feldolgoztam azt, amit te még nem. Már tudom azt, amit te még nem fedeztél fel. Már tudom, hogyan lépjek ki a szenvedésből és ezt a tapasztalatot használtam fel, nem egyszer és nem kétszer. Tehát senki nem több, vagy kevesebb. Talán, amíg szenvedsz és azt látod, hogy én jól vagyok, addig azt hiszed, hogy a boldogságom és az örömöm illúzió. Ezt úgy hívják: “szenvedésprogram” és ez az egyik természetes mellékhatása. Vagyis addig, amíg én magam benne voltam, én magam is azt hittem.

De pont ekkor tévedünk. Mert nem az öröm, hanem a szenvedés az illúzió! Nagyon könnyű az embernek pusztán a gondolataival bármilyen lelkiállapotot megidézni. Ezen múlik az egész.

Ha most visszanézek az eddig élt 40 évemre és megfigyelem, hogy mikor miért szenvedtem, miért kínlódtam, mi okozott fájdalmat, gyötrődést és bánatot, különösen azokat a pillanatokat tekintve, amikor a legmélyebben voltam és szó szerint a halálomat terveztem – akkor egyetlen válaszban össze tudom foglalni a lényeget: azért szenvedtem, mert nem voltam tisztában a saját értékeimmel és engedtem a külvilágnak, a másik embernek, hogy hatással legyen rám és ezeket az értékeket semmibe vegye, én pedig nem húztam határokat és nem álltam ki magamért!

Bármikor fájtam, a lényegi okok mindig erre voltak visszavezethetők. Megtanultam az évek során: megalázni csak azt lehet, aki hajlandó megalázkodni. Bántani azt lehet, aki engedni, hogy bántsák. Energiát, tartást, bizalmat rabolni attól lehet, aki engedni, hogy vigyék. Padlóra küldeni azt lehet, aki nem húzza ki magát és nem áll fel egyenes gerinccel.

Mindannyiunkban van egy láthatatlan szűrő és mi magunk döntjük el, hogy ezt a szűrőt feltesszük-e, használjuk-e és elhatárolódunk-e bármitől, ami a saját határunkon belül már romboló, vagy nem hozzánk tartozik? Ez pedig egyetlen egyszerű, de határozott döntést jelent.

Hadd szögezzem le, hogy elhidd végre: ki lehet jönni a szenvedésből.

Még egyszer, hogy érthető és tudatosítható legyen: Ki lehet jönni a szenvedésből!

Életem egy bizonyos pontján egyértelműen megtörtént a váltás. Ez a pont elég egyértelmű. Ha felteszed azt a kérdést, hogy vajon velem megtörtént-e már? ..akkor még nem történt meg. És ez nem jelenti azt sem, hogy nem kerülsz soha többet olyan helyzetbe, ami megpróbálja az erődet. De igen, belekerülhetsz. Csak már nem szenvedésként éled meg. Tényleg nem. ..és ennek az az oka, hogy érted, hogy mi és miért történik. A kulcs tehát a megértésben van. Már pusztán az, hogy rájössz: lehet boldog az életed! …ez is elég lehet.

Segítők, terapeuták és tanácsadók hosszú sorát jártam végig és kérem őket időnként ma is, hiszen az, aki emberekkel foglalkozik, feltétlenül kell, hogy dolgozzon magán, különben megreked és nem fejlődik, aki pedig nem fejlődik, benne marad régi ördögi körökben, az nem lesz hiteles sem. Emberek vagyunk, mindenkinek vannak vakfoltjai – és ezek kitisztításához, a személyes határok meghaladásához jó, ha van segítség. Végül pedig egyetlen célhoz jutunk: önmagunkhoz.

Te talán már csak az eredményt látod. De mi van emögött? Az utat, a sok munkát, a küzdelmeket, a hit és az erő kemény próbáit, a szükségesen megélt belehalásokat, padlóra kerüléseket, kétségbeeséseket és pokoljárásokat nem látod. Olyankor egy introvertált ember nem kifelé akar kapcsolódni és nem kifelé akar hisztizni, gyűlölködni és csapkodni, hanem befelé, önmagába fordulva oldja meg ezeket. Azután, amikor már túlvan rajt és megjön a megoldás, az akkora felfedezés és öröm, hogy már megosztja másokkal is, hogy ha a másik ugyanebbe a helyzetbe kerül, akkor neki is sikerüljön. Ilyen egyszerű ez.

Talán most még nehezen fogadod be az örömöt, mert amikor megtetted, csak fájdalom lett a vége. Ezzel nem vagy egyedül. De én már tudom, hogyan lehet másképp látni, hogyan lehet az örömöt élni, a múltat feldolgozni, a jelenben helyesen dönteni és ha kell, továbblépni és úgy oldani meg mindent, hogy az mindenkinek a lehető legjobb legyen. Ha elfogadod, akkor megmutatom neked is. Aztán majd te is megmutatod másoknak…

Minden félelem alaptalan. Lehet másképp csinálni. Lehet örömmel kapcsolódni és ha úgy adódik, akkor lehet szívből elengedni is. Bármikor feltárulhatnak még olyan miértek és hogyanok, amikről nem is álmodtál volna.

Sokszor fájtam egy veszteség, vagy hiány miatt azért, mert nem bírtam felfogni, hogy azért nem kaptam meg valamit, mert ezerszer jobbat akart adni az élet. Valami, ami tudta, pontosan tudta, hogy milyen értékeim vannak, amiket én magam sem ismertem még el akkor, de ez a valami jobban bízik bennem, mint én, saját magamban. Mindig kiderült, hogy a helyzet százszor jobb, mint azt én hittem, csak a beszűkült kis földi, emberi gondolataim sodrában nem láttam és nem is hittem el  valóságot. Aztán mindig kiderült, hogy érdemes.

Zentai Anna