Január havi csillagüzenetek

Január – Boldogasszony hava – Fergeteg hava – Nap a Bak jegyében, majd 20-án 09:30-tól a Vízöntő jegyében jár

Telihold: 7-én 00:08 órakor – bak Nap – rák Hold – Nap-Merkúr együttállás a Nyilas fő csillagainál, Hold az Ikrek csillagképben

Újhold: 21-én 21:53-kor a Vízöntő jegyében, Sas csillagkép alatt, a Bak csillagkép fejéhez érkezve

Januárban a Nap a Nyilas csillagképben jár, a Tejútról leérkező csillagoknál, majd átlép a Bak csillagképbe és egészen a testéig halad, amely már a Vízöntő múltat tisztító vizéhez kapcsolódik. Így ez a hónap földi értelemben arról szól, hogy azt a tudást, ami már a miénk, amit már megszereztünk, azokat az ismereteket, most már éljük és használjuk, öntsük anyagba, működtessük a hétköznapokban is! A hónap második felében ideje beleállni sorsmunkáinkba, nem halogatni tovább, hanem tenni, cselekedni – ez által, ha ez megvan, akkor beindulhat a tisztulás, a szabadulás és könnyülés folyamata.

Isteni szemszögből, vagyis a Nap felől nézve, Földünk az Ikrek csillagképben jár ebben a hónapban. A Mebsuta csillagtól indulva, egészen a Rák csillagkép közepéig halad, vagyis a különböző erőket és minőségeket megtapasztalva ideje van az együttműködésnek, összefogásnak, összehangolásnak, majd a különbözőségek megértése és együttműködése által e tudást már ‘hazavisszük’. A hónap második felében kiemelten fontos, hogy óvjuk lelkünk templomát, belső otthonunkat! Válogassuk meg, hogy milyen szellemiséget fogadunk be és mit nem és azokat a gondolatokat, érzéseket, erőket éltessük és tápláljuk, amik jólesőek, gazdagítóak, boldogítóak a számunkra! Mindeközben kiemelt napok lesznek:

Január 11. – a Föld a Castor csillaggal áll együtt – érzékelni a múlandó, halandó, változó dolgokat, minőségeket, túllépni a múlandóságon

Január 13. – a Föld a Pollux csillaggal áll együtt – érzékelni a halhatatlant, az istenit, az örökérvényű minőséget, szellemi és lélekteli dolgokat

Január 21. – a Föld a Tegmine csillaggal áll együtt – a védelem megjelenése, menedéket találni, övni és védeni azt, ami a szívnek fontos, ami a léleknek jelentős, ami értéket képvisel

Január 27. – a Föld a Preasepe csillaghalmazhoz ér – az égi Jászol ez, ahol a Megváltó Fény születik, vagyis most van ideje annak, hogy mindannyiunkban megszülessenek a jelenlegi helyzetből megváltó gondolatok, ötletek, erők és minőségek

Folytatás következik…

Zentai Anna

Fotó: Szent György hegy, 2021. január

A 2023-as évről szóló, december 30-án megrendezett előrejelző est ingyenes hanganyaga az onismeretikerdes@gmail.com címen kérhető el.