Interjú Kiss Henriettel

Heni azon barátok közé tartozik, akikkel a kölcsönös szeretet és nagyrabecsülés mellett a mélyebb bizalom is összefűz. Nem véletlenül. Az utunk nagyjából három éve futott össze és fonódott egyre szorosabbra. Hálás vagyok érte.

 

– Óriási szeretet-erőkkel bírsz, a Nap születésedkor az Oroszlán szívével állt együtt. Szerinted mennyire nehéz a feltételek nélküli szeretet útja?

– Már a kérdés is nehéz!? Az én nézőpontom szerint legalábbis…

Azt gondolom, ez mindannyiunk számára rendkívül fontos feladat, hiszen földi körülmények között a lélek sok alapvető érzést, valamint képességet elveszít, elfelejt születésekor. A Feltétel Nélküli Szeretet érzése, megtapasztalása születési jogunk, így alapvetően magunkban hordozzuk ennek képességét, ám életünk során számos olyan helyzetbe kerülhetünk, ahol bizony nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk alkalmazni.

Mivel munkám során a Feltétel Nélküli Szeretet terében dolgozom, alapvető küldetés számomra ebben a minőségben létezni.

 

– Milyen üzenetek, milyen információk és útmutatások vittek téged a segítő útra? Mi vezetett a Theta Healing-hez?

 

– Elsősorban az álmaim, valamint az intuícióim segítettek. Mivel gyerekkoromban az önértékelésem, s ez által az önbizalmam is mélyen sérült, nehezen hittem el, hogy értékes lehetek, így egy idő után a képességeimet is megtagadtam! Befelé fordultam, ami arra tanított meg, hogy csak magamra számíthatok, és hogy szégyen, ha más vagyok, mint a többi “átlag” gyerek. Szerencsére ezt a meggyőződésemet már megváltoztattam, de nagyon sokáig ez vitt előre az utamon komoly traumákat okozva bennem.

A Theta Healinget egy coach társam ajánlotta. Mivel akkoriban komoly döntési helyzet előtt álltam, eleve életre hívtam magamban, hogy érkezzen segítség valamilyen formában, szóval nyitott voltam minden új dologra, így a ThetaHealing® módszerére is. Tehát kipróbáltam, és működött!

 

– Kinél tanultál, milyen tanfolyamokat végeztél?

 

  • Konzulensi képzéseket Kolozsi Mariannál, Nagy Szilviánál (ő a ThetaHealing® magyarországi nagykövete), illetve Steven Parker-nél végeztem.

 

Konzulensi képzések:

Alap DNS

Haladó DNS

Teremtés és Bőség

Game of Life ( Az élet játéka)

Szivárvány gyermek

Lélektárs

Ritmus

Intuitív Anatómia

 

A tanári képzéseket Vianna Stibal-nél, a ThetaHealing® megalkotójánál végeztem el:

Alap DNS Instructor

Haladó DNS Instructor

Teremtés és Bőség Instructor

Game of Life (Az élet játéka) Instructor.

 

A nemzetközi weboldalon a teljes profilom megtalálható, ami az összes végzettségemet tartalmazza: www.thetahealing.com (search practioners)

 

– Hogyan kell elképzelni nálad egy kezelést, egy terápiát?

 

– Az elején, akárcsak egy coaching konzultáción, megbeszéljük a kereteket, majd meg szoktam kérni a klienst, hogy meséljen magáról egy kicsit. Ez számomra különösen fontos, hiszen így tudok igazán ráhangolódni az illető személyre, miközben figyelem/hallgatom azt, amiről beszél nekem. Megkérdezem tőle, mi az a téma, vagy betegség, amin szeretne dolgozni, mert az lesz a kiinduló pont. Majd elmondok néhány fontos információt magáról a ThetaHealing® technikáról, illetve a konzultáció (kezelés) menetéről.

Ezután csatlakozunk a Théta agyhullàm segítségével a Teremtő energiához, abba a térbe, ahol nincs dualitás, nincs jó vagy rossz, múlt vagy jövő, csak a VAN. Ez a Feltétel Nélküli Szeretet Tere, ahol a gondolataink általi teremtésünk 80-90%-os. (míg bétában -aktív éber állapotban- ez csupán 20-30%).

Nyitott kérdések segítségével, a tudattalannal való kommunikáció során feltárjuk az adott téma vagy betegség gyökerét, azokat a hitrendszereket, alaphiedelmeket, melyek ugyan bennünket szolgáltak eddig, mára azonban korlátoznak bennünket, így a ThetaHealing® segítségével ezeket lecserélhetjük támogató érzésekre, hitrendszerekre, amennyiben készen állunk a változásra!

Ez nagyon fontos momentum, mert van, hogy ugyan megtaláljuk a gyökeret, de nem értünk még meg arra, hogy elengedjük. Ez azt jelenti, hogy még valamit meg kell tanulnunk általa. Ilyenkor megoldást, valamint FNSZ-t kérünk az adott helyzetre (Feltétel Nélküli Szeretet). Mindenhez a kliens engedélye szükséges! Minden az ő beleegyezésével, az ő kérésére történik, hiszen, ha ellenállás van, oda nem megy az energia.

Izomteszt segítségével folyamatosan nyomon tudom kísérni a változàst, illetve, hogy hol tartunk az adott kérdés tekintetében. Ha a kliens eredményesen tudott dolgozni önmagán, akkor már egy alkalom után is komoly pozitív változások indulnak meg.

Minden kliensemet meg szoktam kérni, hogy referáljanak nekem legkésőbb 3 nap után, milyen változásokat érzékeltek az életükben. Abban az esetben, ha valaki még gyerekcipőben jár az önismeret terén, több évtizedes blokkjai vannak, vagy valamilyen betegsége van, általában több kezelés szükséges. Ez azonban minden esetben egyedi, mint ahogy minden ember más és más…

 

– Kinek ajánlod ezt a módszert?

 

– Tudom, hogy közhely, de: Mindenkinek!

Na, jó, szűkítek kicsit: elsősorban azoknak, akik életük valamely területén elakadtak, vagy szeretnének betegségük lelki hátterére rálátni, illetve készek változtatni a gyógyulásuk érdekében! Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen kellő hitük azoknak, akik elhatározzák: változtatnak az életükön. Hiszen, ha képes vagyok hinni valamiben, az már eleve egy befogadó energia, ami elengedhetetlen a kezelés során!

 

Kicsit kategorizálva:

 

– Üzletembereknek, akik folyamatos stresszben, teljesítmény kényszerben élik az életüket.

– Azoknak a fiataloknak, akiknek belső igényük, hogy kiegyensúlyozott, minőségi értékek mentén éljék az életüket.

– Akik valamilyen betegséggel küzdenek, és úgy érzik, készen állnak arra, hogy szembenézzenek a probléma gyökerével, és készek változtatni! Azaz elszántak abban, hogy meggyógyuljanak!

– Azoknak a felnőtteknek, akik elakadtak valamely életterületen: párkapcsolat, család, munka, gyerek, bőség hiánya, anyagi gondokkal küzdenek, valamilyen függőségben szenvednek.

– Gyerekeknek 7 éves kortól, amennyiben a szülők nyitottak arra, hogy az aktuális probléma (pl. magatartászavar, vagy betegség, rendellenesség), a hagyományos orvoslás mellett kipróbáljanak egy új módszert.

Szóval bárki, aki úgy érzi, szeretne valami új dolog felé nyitni, bátran próbálja ki ezt a módszert, mert a változás garantált!

 

– A gyermekeid mennyire nyitottak a spirituális világra és arra, amivel foglalkozol?

 

– Két fiam van. A nagyobb már 15 éves, vele egészen kis kora óta komoly elmélkedéseink vannak az élet dolgairól.

Amikor csupán 4 éves volt és a nagymamájánál aludt, azt mondta neki elalvás előtt: “Nagymama, olyan nagy ez a világ, és nekem még annyi mindent kell megtanulnom!”

Ez a fajta szenzitivitás ma is meghatározza a személyiségét. A ThetaHealing® nagyon tetszik neki, épp a jövő héten készül elvégezni az Alap DNS tanfolyamot.

A kicsi 8 éves, ő 5 évesen kezdte el mesélni nekünk az előző életét, hogy hogyan került ide, és ez a mai napig tart, annyival kiegészítve, hogy más entitásokkal is képes kommunikálni. Mivel ez zavaró, sőt van, hogy félelmetes is számára, amikor ősszel Athénban voltam a tanári képzésen, megkérdeztem Vianna-t, (Vianna Stibal a ThetaHealing® technika megalkotója) mit tegyek? Azt felelte, tanítsam meg neki, hogyan használja ezt a csatornát anélkül, hogy ez számára félelmetes lenne. Így a képességét nem kell megtagadnia, ugyanakkor tud fókuszálni arra, ami itt és most a feladata. Jelenleg épp az, hogy gyermekként élje az életét, és tapasztaljon…

A ThetaHealing® ebben is zseniális, hiszen képesek vagyunk megtanulni, hogyan használjuk a velünk született képességeinket, segítve ezzel önmagunkat a mindennapokban.

 

– Merre tovább, milyen terveket kovácsolsz az elkövetkezendő évekre? Van-e olyan konkrét terület, ami hívogat a Theta munkán belül?

 

-Igen, nagyon komoly, és határozott elképzeléseim vannak a jövőt illetően:

 

Elsődleges célkitűzésem, hogy a programok, tanfolyamok által egy közösséget hozzak létre Budapesten, valamint Egerben.

Bár Szentendrén élek, az a tapasztalatom, hogy Budapestre többen eljönnek egy-egy workshopra, vagy tanfolyamra, bár nem titkolt célom, hogy előbb-utóbb a Dunakanyar központjaként Szentendrén is elkezdjem a munkát.

Eger azért kedves nekem, mert a szülővárosom, itt nőttem fel, és szeretnék rendszeresen visszatérni a gyökereimhez, így összekötöm a kellemest a hasznossal: önismeret, önmunka, hivatás, család, barátok….

Mindezek mellett párhuzamosan folytatom tovább a képzéseket, kurzusokat, 2016-ban Svájcba, illetve Montanába megyek olyan tanári képzésekre, ahol már egészen mélyre megyünk a tudat- gondolat- világ-teremtés egyvelegében.

Természetesen ezeket is tanítani fogom, így folyamatosan tudnak fejlődni a tanítványaim is!

Ebben egyébként ez a legizgalmasabb: megtapasztalni a folyamatos változást, önmagunk belső felfedezését, megismerni önnön mélységünket, ami bizony a komfort zónánk elhagyásával is jár!

Két év múlva pedig Master, illetve Science szeretnék lenni, ami mondhatni egy tudományos, mesteri szint. Ez alatt a két év alatt már “kinevelődhetnek” Egerben is tanárok, konzulensek, akik átvehetik a staféta botot.

Így lesz időm új vizekre evezni, és külföldön is tanítani.

 

– Tanítasz is, tehát nem csak birtoklod, de át is adod a tudásodat azoknak, akik hívást éreznek. Mi az, amit a tanítás során fontosnak tartasz? Hol, mikor tervezed a következő tanfolyamot?

 

– Egyértelműen a HITELESSÉG! Ez számomra a legfontosabb! Ha önmagamat adom, ha a személyiségemet is beleadom a tanításba, egyszerűen elengedhetetlen, hogy mindezt hitelesen tegyem!

Ez természetesen egy nagyon mély önismeretet, illetve tudatosságot feltételez, de úgy érzem, a hosszú, több éves önmunka mára meghozta gyümölcsét: úgy gondolom, megértem a tanításra.

Vianna egyébként azt mondja, mi nem egy új tudást adunk a leendő tanítványaink kezébe, hanem emlékeztetjük őket arra, amik vagyunk: Isten szikrái, akiknek születésük adta joga, hogy képesek életük minden pillanatában kapcsolódni a Teremtő energiához, és élni azzal a képességünkkel, hogy hogyan teremtsük tudatosan a saját valóságunkat.

A ThetaHealing® technika ebben segít bennünket.

A következő Alap tanfolyam Egerben lesz december 13-15 között.

Januárban pedig Budapesten kezdek: Teremtés és Bőség, illetve Game of Life (Az élet játéka) tanfolyamokkal. A pontos dátumokat a hivatalos FB oldalamon: Thétaforrás, valamint a weboldalamon teszem közzé: www.thetaforras.hu

 

– Nagyon tiszta lény vagy, ez érzékelhető. Szerinted hogyan lehet a mai világban, a sok külső hatás mellett meg is maradni ebben a tiszta minőségben? Mit tanácsolsz azoknak, akik úgy döntenek, hogy minőségi utat szeretnének járni és nem engednek lehúzó erőknek?

 

-Először is azt, hogy soha ne azonosítsák önmagukat azzal, ami tesznek! Ez mindkét kérdésedre a válaszom!

Mondok egy példát: gyerekkoromban meg akartam tapasztalni, milyen az, ha valamit nem megveszek, hanem elveszem. Azaz, nem fizetek érte. Ellopom. Na, már most: amikor ezt kipróbáltam, megtapasztaltam, milyen érzés, ha valamit ellopok, de ettől én nem voltam rossz! Persze el tudjátok képzelni, milyen borzasztóan éreztem akkor magam! Nem tehettem jóvá, mert akkor lebukom, amitől pedig a legjobban rettegtem! Tehát maradt a lelkiismeret furdalás, és a bűntudat…

Szörnyű érzés volt, de akkor, valamiért akkora volt bennem a késztetés, hogy megtegyem, hogy képes voltam kilépni a komfortzónámból.

Hogy mi mindent tanultam meg általa?

Figyeljetek, mert itt jönnek a hitrendszerek:

Hogy nem éri meg lopni, elvenni más tulajdonát;

Hogy ha lopok, vagy elveszek valamit, ami nem az enyém, akkor bűnösnek fogom érezni magam, állandóan gyötörni fog a bűntudat, azaz lopni= bűn, bűntudat, lelkiismeret furdalás.

Holott mi is történt valójában?

Egy tapasztalás. Hogy milyen a polaritások világában élni, és kipróbálni a különböző minőségeket. Attól én nem leszek jó vagy rossz! Mint ahogy az a minőség, amiben épp élek, sem jó vagy rossz. Inkább úgy fogalmaznék: MÁS.

Élethelyzetek vannak. Életfeladatok vannak. Életminőségek, döntések vannak. Van karmánk, ami alapján születésünk előtt “megírjuk” magunknak, mit, hogyan, miként tapasztalunk meg ebben az életünkben. Életünk szereplői pedig egytől-egyig ebben segítenek bennünket! A szülőktől a párkapcsolatokon át a barátokig, ismerősökig, vélt ellenségekig, mindenki! Mindenki tanít minket arra, amit itt a feladatunk megtanulni, megtapasztalni.

Ebből a nézőpontból már nem is értelmezhető az pl., hogy rosszakaró, vagy ellenség, ugye??

Persze ezt én is tanulom és fogom is életem végéig, hiszen a dualitás világában élek! Csak ezzel az élet-szemlélettel sokkal tudatosabban, s ezáltal merőben másként élem a meg a mindennapok történéseit.

Szóval időnként bizony én is megzuhanok, vagy kiakadok, vagy mérgelődöm, mint mindenki más, talán annyi eltéréssel, hogy sokkal gyorsabban ki tudom rántani magamat abból az energiából!?

Szerintem próbáljuk meg anélkül élni az életünket, hogy folyton címkézzük önmagunkat, vagy másokat. Felesleges ítélkezni, ehelyett helyezzük inkább önmagunkra a fókuszt! Ha belekerülünk egy adott helyzetbe, ami számunkra kellemetlen, kérdezzük meg magunktól:

Milyen érzés ez nekem?

Hogyan érint ez engem?

Vajon miért érint ez engem így?

Ugyanis a válasz minden esetben bennünk rejlik! MINDIG! A körülményeink csupán belső folyamatainkat, érzéseinket tükrözik. Ha pedig belül van a válasz, a gyökér, akkor azt ott, és csakis OTT BELÜL tudjuk megváltoztatni a SZABAD AKARATUNK által!

Merthogy ez is születés adta jogunk!?

 

– Hol, hogyan lehet megtalálni téged? Mely városokhoz köt a munkád?

 

-Budapesten van a vállalkozásom székhelye. A 3. Kerületben, Csillaghegyen dolgozom. Ide lehet jönni egyéni konzultációra, kezelésre, valamint a budapesti programjaim is itt lesznek. A pontos cím: 1039 Budapest, Árpád utca 54.

Egerben pedig a Hotel Unicornis ad otthont a workshopoknak, tanfolyamoknak.

Természetesen ott is van lehetőség egyéni konzultációra, előzetes bejelentkezés útján.

A módszer lehetővé teszi a Skype-on történő konzultációt is, ami elsősorban azok számára előnyös, akik vidéken, külföldön élnek, vagy nagyon elfoglaltak. A technika vívmányainak köszönhetően lehetőségek egész tárháza adott mindenki számára, akiben megvan a szándék, valamint a nyitottság arra, hogy változtasson.

Tervben van egyébként Veszprém, illetve Tapolca vagy Keszthely is, bízom benne, hogy itt is lesz kereslet a ThetaHealing® technika iránt!

 

– Ha üzenhetnél valamit az embereknek, amitől jobbá válna az életük, akkor mi lenne az?

 

-A mottóm rövid, de velős: Változtass, hogy változhass!

 

Kiss Henriett

ThetaHealing® Tanár, Konzulens

www.thetaforras.hu